Közhely, de rohan az idő. Elszáguldanak az évek, de visszatekintve valameddig még látjuk amit és akit hátrahagytunk.

A minap szóba kerültek a régi idők, a nyaralás Nagyapánál. Vicces, mert mások emlékei nyaralásukról nagyapjuknál eléggé hasonlóak voltak, amint a beszélgetésből kiderült. Séta a faluban, feladni a TOTÓt. Útközben persze a kocsmába be kell nézni, kicsit dumálni a cimborákkal. Egy kisfröccsöt kérek, meg egy golyórágó, vagy néha nyárifagyit (esetleg cigirágót) az unokáknak.

Emékszem, amikor Húsvétkor reggel a Trabant röfögve-töfögve megérkezett. Nagyapa belépett, levette szalmakalapját, elmondta a versikéjét, majd meglocsolta anyát. Mi gyerekek pedig kaptunk egy-egy 10-es szál golyórágót.

A golyórágó valahogy összekapcsolódott a fejemben vele… ezért is rohantak meg az emlékek, amikor az áruházban golyórágót találtam… Vettem is néhány szemmel, hogy érezzem a cukormázat, majd ha az állaga megfelelő, fújjam a buborékokat, de 2 perc múlva már kesernyés íze miatt repüljön a kukába. Nézegetem a golyórágókat, de nem merem megkóstolni. Mi van, ha rosszabb, mint amire emlékszem?

Vajon mi lesz a mi unokáink golyórágója? Mi lesz az, amiről a mi generációnk fog eszükbe jutni? Lesz még valami ami különleges, ami ajándék, apróság, de mégis emlékezetessé tesz napokat, aminek rituáléja van? Én azt látom, hogy az efféle dolgok, és rituálék nagyon hiányoznak a mai világból, életmódunkból. Őszintén remélem, hogy tudunk az utánunk jövőknek valami ilyet adni majd mi is.

Bár a legutóbbi hackathonos írásom óta már más helyen lapátolom a hozzáadott értéket, de itt is szokás hasonló eseményeket szervezni. Itt tematikus, csapatépítő versenyeket szoktunk tartani időnként, amik szegről-végről a cég profilját érintik.

Mivel (többek közt) logisztikával (is) foglalkozunk, ezért volt a legutóbbi alkalommal egy raktár kirámolása a feladat egy robotot vezérelve. A feladatot Sokoban néven is ismerheti a kedves olvasó 😀.

A csapatok mindegyike szoftver-fejlesztő, matematikus, és projektvezető tagokból állt volna össze, ám távollét miatt a mi csapatunk matematikus nélkül maradt. Eleinte viccelődtünk is azzal, hogy előnyben is vagyunk, és mivel így a határidőkön belül egy solvert nem volt esélyünk elkészíteni, elkezdtük a jó öreg fake it till you make it módszerrel elkészteni a megoldásunkat. Mint kiderült, nekünk sikerült az első pályára elsőként megoldást készíteni, a többi csapat a matematikus tagok privát solverjeit, illetve egyéb off-the-shelf solvereket próbált adaptálni, míg mi leszámoltuk négyzetrácsos papíron a lépéseket, és bedrótoztuk a kódba. 😈 19-re lapot húztunk, és bejött!

A második fordulónál mi is elkezdtük egy solver fejlesztését. Erőink megosztva ezzel párhuzamosan a megoldásunk lépés-felvevő és visszajátszó, valamint távirányítási képességgel is felvérteztük, nem bízva abban, hogy a solverünk kész lesz. Ezzel ismét megelőztük a többi csapatot, akiket különféle problémák lassítottak amúgy kifinomultabb megoldásaik elkészítésében.

A végső erőpróbánál kiderült, hogy volt csapat ahol annyi problémával szembesültek, hogy néhány tagjuk feladta a reményt, és a mi csapatunkhoz hasonlóan startup-trükkökhöz folyamodott volna inkább. Ők hangzatos marketing anyagot készítettek, míg a megoldás még a horizonton sem volt, hátha ez elég lenyűgözni a befektetőket. 🤑

Így történt, hogy a technikailag legkifinomultabb megoldás exceptiont dobott a demó alatt, nem futott végig. Én egyik kézzel nyomkodtam billentyűzeten a robot távirányítását, miközben másik kezemmel gesztikuláltam, és arról beszéltem, hogy az algortimuson gyorsítani kell, az egyértelmű, de már működik! A harmadik csapat pedig egy fergeteges weblappal állt elő: a Crates And Money cég startupokat idéző honlapjával! (Azonban programot nem tudtak bemutatni)

Ahogy egykoron a Szovjetunióban voltak, úgy a mai Oroszországban is vannak úgynevezett zárt városok. Ezek a helyek többnyire nemzetbiztonsági megfontolásokból kerülnek ilyen besorolás alá, mivel valamilyen stratégiai jelentőségű tevékenység folyik itt: hadi-, nukleáris- vagy űripari kutatás-fejlesztés, gyártás. Nem börtönként kell tehát ezt elképzelni (a sztálini időkben ez rosszabb lehetett), hisz magasan képzett specialistákra van szükség ezekhez a tevékenységekhez, csupán külön engedély nélkül nem lehet sem beutazni, sem elutazni a városból.

A Nyizsnij-Novgorodi területen elterülő Szarov is egy ilyen zárt város, az Atomfizikai kutatóintézet otthona. Itt nukleáris fegyvereket fejlesztenek, ami indokolja a fokozott biztonságot. Ahogy az Amerikai Egyesült Államokban, úgy az Oroszországi Föderációban is főként szimulációk alapján zajlik a nukleáris fegyverek fejlesztése manapság, amihez szuperszámítógépekre van szükség. Emiatt található itt a föderáció egyik ilyen nagy teljesítményű berendezése.

Miért is írok erről? Mivel a manapság dúló Bitcoin-őrület elérte Szarov városát is! Történt ugyanis, hogy néhány kutató az említett intézetben arra jutott, hogy atomjó üzlet lenne ezt a számítási kapacitást saját hasznukra kriptopénz bányászatra kölcsönvenni. Egy probléma volt csupán: a bányászathoz internet kapcsolat szükséges a feladványok és megoldások a bitcoin-hálózattal szinkronizálása miatt.

Nem túl meglepő módon a titkos fegyverfejlesztéseken dolgozó számítógép nincs az internetre kötve. Hőseink azonban nem adták itt fel, és épp a probléma áthidalásán dolgoztak, amikor is a titkosszolgálat kollégái a tiltott hálózati forgalmazás érzékelése után szintúgy munkához láttak.

A hír már nem szól arról, mi történt hőseinkkel, de Oroszországról lévén szó szerintem az álmuk legalábbis részben teljesül: valószínűleg rengeteget fognak bányászni… egy munkatáborban.

Napközben eszembe jutott Kölcsey Ferenc Huszt című verse a ködbe vesző tanulmányaimból. Egy percre félre is tettem a munkát, és újraolvastam a verset:

Huszt

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Kölcsey Ferenc
Cseke, 1831. december 29.

Hazaérve olvastam, hogy ma van a Magyar Kultúra napja, melyet 1989 óta ünneplünk, annak emlékére, hogy a Himuszt ezen a napon tisztázta le Kölcsey 1823-ban, Csekén.

Kicsit eltűnődtem, hogy vannak-e véletlenek.

Kollégám, blokkcsénbela ajánlotta a Jalopy nevű játékot. A játék elég egyszerű: egy Trabant 601 Deluxe (a játékban az első űrhajós kutya és a Szovjetúnió dicsősége nyomán Laika 601 Deluxe) tulajdonosaként a rendszerváltás napjaiban kell autókázni a keleti blokk útjain. Mindenféle kalandokat lehet közben átélni, többnyire a Laika lerobbanása miatt, amiket a keleti blokk hiánygazdasága súlyosbít.

Mindez persze eléggé stilizáltan, nem túlbonyolítva. Szerintem a készítő jól eltalálta a retró/szocializmus-kritika/indie/játék arányokat. Van néhány város, köztük néhány úttal. Az autó néhány alkatészből áll, valamint négy kerekből. Ezek mind elromolhatnak. Az üzemanyag kifogyhat, ahogy a az ablakmosó folyadék is. Üzemanyag vagy karburátor nélkül nem mégy tovább, de légszűrő vagy ablakmosó nélkül még elpöfékelhetsz egy darabig. A javítások, pót-, vagy éppen tuning-alkatrészek pedig pénzbe kerülnek. A jó kis keletnémet márka pedig nem terem a réten! Illetve… az út mellett teherautóról leesett dobozokat lehet találni, tartalmuk pedig eladni, illetve roncs Laikák is hevernek néhol elhagyottan az út szélén, amikből néha értékes alkatrészeket lehet kimenteni. Emellett csempészni is lehet, vagy üzérkedni a hiánycikkekkel.

Mennyi idő alatt un erre rá az ember? Nem tudom, én eddig 10 órát játszottam vele, és még legalább ennyi benne van. A kampányban Törökországba kell kirándulni Lütfi bácsi társaságában. Egyszerűen jó érzés csapatni Lütfi bácsi társaságában a Jugoszláv tengerparton, miközben szól a keletnémet szintipop, majd Dubrovnikba érkezve lemosni az autót. Mókás 3 defektes kerékkel (4 különféle gumival!) végigvergődni Bulgáriában a földutakon. Sajnos elég bugos a játék. Ez mondjuk az újrajátszhatóságot növeli: van, hogy újra és újra végig kell menni ugyanazon az úton, hogy egyszer el is fogadja a küldetést. 😎

Mindezzel együtt nagyon pihentető, lazító a játék, talán a folyamatos, de gondolkodást alig igénylő mikromenedzsment miatt. Valahogy frusztrál, de egyben szórakoztat is amikor a semmi közepén kifogy az üzemanyag (mégis meg kellett volna javítani azt az üzemanyag tartályt!), és vagy tolom a kocsit, vagy fogok egy benzines kannát, és sétálok egy jót… A séta után a benzinkútnál kiderül, hogy a pénztárcámat az autóban felejtettem. 210 kilométerre. Úgyhogy inkább kilépek…

Megfogadtam már a Rust kapcsán, hogy soha többé nem veszek *Steam Early Access*ben elérhető játékot. A Jalopyval kivételt tettem, és nem bántam meg. Bár én leakciózva jutottam hozzá, de még a normál árat is megéri, a játékot javaslom. A legzavaróbb hibák remélhetőleg hamarosan javításra kerülnek, hogy csak a szórakoztató rész maradjon meg a játékból!

Értékelésem: ⁸⁄₁₀ Javasolt, megyek megszerzem azt a Carbolyte karburátort!