… az üveghegyeken innen, de a bejelentésén sok évvel túl, hosszas hallgatáson is túl, ahol az inkumbens kartell az úr, a magyar mobilelefon piacon a legkisebb fiú a DIGI lett a negyedik önálló mobiltelefon szolgáltató!

Ezzel a negyedik önálló mobilszolgáltatóvá vált, és remélhetőleg tartva magát agresszív árképzéséhez és tapasztalataim szerint jó minőségű szolgáltatásához végre némi versenyt hoz a legalábbis oligopol, de már-már kartell gyanús hazai mobilpiaci viszonyok közé.

Szolgáltatása egyelőre még nem ad akkora lefedetséget mint versenytársai, és még csak nyilvános tesztüzemben működik. A béta-tesztelésben minden DIGI előfizető (műholdas vagy kábeles TV vagy internet) részt vehet: az év végig ingyen kaphat legfeljebb 5 SIM kártyát előfizetése mellé, mellyel hálózaton belül ingyen, azon kívülre pedig nagyon kedvező árképzéssel telefonálhat, SMS-ezhet. Roaming nincs (még). További részleteket a DIGI oldalán, vagy például a HWSW oldalán lehet olvasni erről.

Eljött az ideje, hogy én is beszálljak az internetbe! Felkerestem egy DIGI pontot, és kértem SIM kártáyát. Röviden: kipróbáltam, működik!

VoLTE támogatás

Miért érdekes a VoLTE? Mert hazánkban a DIGI az első olyan szolgáltató, aki elsősorban 4G alapú szolgáltatást célozza meg, és egyből utoléri már a piacon levő társait a VoLTE (Voice over LTE) telefonhívás támogatásával, sőt, a Vodafone-t meg is előzi ezzel! Mivel még nem teljesen kiforrott a szolgáltás (handset oldaról se), ezért egyelőre a DIGI 2G hálózatot is üzemeltet. A tisztán 4G alapú szolgáltatás egyik fő gátja a VoLTE támogatás felemássága: hiába támogatja a DIGI hálózata, hiába támogatja az előfizető készüléke, ez nem elég, hogy a funkció működhessen. Mivel még nem zajlott le a legtöbb készülék hitelesítése, tesztelése a hálózattal, ezért a készülékek gyártói nem engedélyezték még a funkciót ezen a hálózaton. Globálisan nagyon kevés hálózat-készülék párossal van csak engedélyezve a VoLTE egyelőre. Felmerülhet a kérdés, hogy miért is? Egyszerű a válasz: a 2G és 3G alapú szolgáltatás már kiforrott és működik. A legtöbb szolgáltató és előfizető így azon keresztül tudja a hanghívásokat bonyolítani a törvényileg megkövetelt paraméterekkel. Olyan ez kicsit, mint az IPv6: bár a VoLTE szolgáltatást is úgy tervezték, hogy mindenben megfelejen mind a piaci, mind a törvényi elvárásoknak, de mivel van már bevált előd, nem kapkodják el a tesztelését, minősítését.

Így történhetett, hogy a telefonom bár képes VoLTE hívásokra, de én nem találtam ezt sehol sem a menüben. Mit tehet ilyenkor az ember? Keres egyet az interneten! Egyből a középiskolás éveimet idéző mágikus számsorra akadtam egy Xiaomi fórumon.

*#*#86583#*#*

De mi is ez a számsor? *#*#VOLTE#*#*! Ez egy szervíz-kód, ami egy nem széles körben publikált beállítást tesz lehetővé a telefonon. A szervíz kódokat a tárcsázóban kell beütni aktiválásukhoz. Ez a kód engedélyzei a Xiaomi whitelisten nem szereplő szolgáltatók számára is a VoLTE funkciót.

Beírva a kódot egy VoLTE carrier check disabled felugró értesítést kaptam, és megjelent a HD felirat a menüsor tetején. Miért HD? A VoLTE marketingjében HD hanghívásnak is brandelik ezt a funkciót, mivel jobb tömörítési algoritmusokat használ mint elődei. Valódi előnye azonban nem ez, hanem az, hogy csomag kapcsolt, nem pedig (virtuális) áramkör-kapcsolt, így kisebb sávszélesség igényű, és az erőforrások jobb kihasználását teszi lehetővé, mint elődjei.

VoWiFi

Bár a VoLTE szolgáltatásban egyből dobogós a DIGI, de van, amiben egyenesen első! Ez pedig a VoWiFi azaz Voice over WiFi támogatás. Ez épp az, amit a neve sugall: ahol van WiFi-n elérhető internet, ott a hálózathoz azon át is tud csatlakozni a telefon. Ez ott jöhet jól, ahol rossz a lefedettség, de van vezetékes internet. A technológia természetesen akár hívás közben is észrevétlen váltást tesz lehetővé a WiFi hálózatról a mobilhálózatra. Ez nem ingyen VoIP hívás, mint pl. a Skype, hanem rendes telefonhívás, csak az átviteli közeg más.

Ezt azonban nem támogatja a telefonom (Xiaomi Mi A1). Akinek viszont modernebb Xiaomi készüléke van, az a következő szervízkóddal tudja a szolgáltató ellenőrzést letiltani:

*#*#869434#*#*

A szervízkód amúgy a *#*#VOWIFI#*#* telefonon bebillentyűzve.

Tapasztaltaim

A VoLTE engedélyezése után a hívások néhány próba alapján gyorsan felépültek, de a HD hangot nem volt módom kipróbálni, mivel az ellenoldalon nem volt VoLTE képes telefon. Óbudán a térerő kielégítő beltérben is, kültéren jó. A mobilnet nem ment először, de a szükséges beállításokat elvégezve működik. Nem egy villám, de még YouTubeozni is lehet rajta. Nagyjából pariban van (még…) a mostanra érzésem szerint lelassult (telítődő kapacitású) Telenor Hipernet szolgáltatással.

Kis kávézacc-jóslás

Meglátjuk, hogy sikerül-e a DIGI-nek jövőre további frekvenciákat szerezni az esedékes frekvencia-aukción. Ez létfontosságú számára mind a vidéki lefedettség fokozásához, mind a nagyvárosi sávszélesség növeléséhez. Amennyiben sikeresen tereli az előfizetőit a VoLTE és VoWiFi felé, plldául csak minimális 2G kapacitás fenntartásával, úgy a hatékonyabb technológiáknak köszönhetően versenyképessé válhat a konkurenciánál a szűkösebb kapacitásai ellenére is.

Előfizetői oldalról nézve ugyanakkor várhatóan az árazópisztoly nem lesz annyira agresszív a tesztüzem után, ha nem lesz elég frekvencia. A sok elégedetlen ügyfél szerzése és hosszú időre elidegenítése nem lehet cél, márpedig elegendő kapacitás nélkül az előfizetőkben csak az “olcsó húsnak híg a leve” benyomást tudná kelteni. Ezt elkerülendő mérsékelt árelőnyt kínálva egy jövedelmezőbb, és fokozatosan fejlődő üzletet építhet ki. Szerintem, de ez csak a személyes benyomásaimon alapul, a telekommunikációs szolgáltatások kereslet-árrugalmassága kicsi az általam megfigyelt felhasználási szokások alapján. Akinek kell valami megveszi, akinek kéne, de nem tudja megvenni, az az olcsóbból sem fog tudni annyit venni nominálisan. Szomorú, de ez azt jelenti, hogy az államnak sem érdeke a verseny élénkítése például a frekvencia aukció szabályozása által, mivel szerintem (ex-has) az adóbevétel csökkenést eredményezne, a szektor zsugorodásával járna. Épp ezek miatt csodát nem várok, de mindenképp a verseny enyhe élénkülésére számítok, ahogy a vezetékes internet szolgáltatások piacát is felrázta a DIGI berobbanása.

Az első nap alapján a szolgáltatás működőképes. Az zacc-jóslásom pedig érdekes lesz számomra visszanézni. Gondolom mellélövök, mert a buborékomon kívül sok más tényező van, amit én nem tudok, de a piackutatók nagyon is feltárták.

Szegény ember éjszakai módja

Fényesség vagyok: bárcsak volnék sötét éjjel!
De az a magánosságom, hogy fényesség ővez engem.
Óh, bárcsak volnék sötét és éjszakázó!
Hogy szívnám akkor - a fényesség emlőit!

– Friedrich Nietsche: Im-igyen szóla Zarathustra.

Mostanában sok weblap, alkalmazás témája sötét színű. Ez azonban néha több, mint puszta divathullám: nem csak az különféle ízlésekről szól ez, de az ergonómiáról is. Én is azok közé tartozok, akiknek este még minimális fényerőn is bántóan fényes tud lenni a világos alapon megjelenő felület vagy tartalom: számomra is kényelmi kérdés ez a funkció.

Mind az Android, mind a MacOS, mind a Windows aktuális verziói támogatják a világos és sötét témákat, esetenként a könnyű váltást is köztük, valamint az alkalmazások számára is felkínálják azt az információt, hogy azok a flhasználó számára neki tetsző felületet varázsolhassanak.

Az aktuális webes szabványok is lehetővé teszik a preferenciák érzékelését: A CSS prefers-color-scheme media-query segítségével.

Mit tehetünk azonban, ha nem támogatott az éjszakai mód, és bántóan világos tartalommal szembesülünk éjjel?

Olvasó mód

Webes tartalom esetében az olvasó mód használata segíthet, ott ugyanis csak kivonatolt tartalmat látni, de az oldal stílusa helyett egységes felületet látni minden weblapra. Az olvasó mód nappali/éjszakai stílusa viszont már kiválasztható!

Invertálhatunk // ʞunʇɐɥןáʇɹǝʌuI

Nem minden weblap tartalmát tudja kinyerni az olvasó mód, néha kifejezetten a készítők szándékából. Ezen felül (egyelőre) nem csak a webből áll a világ, és egy alkalmazásal mit lehet tenni? Invertálni a színeket!

Régen ilyenkor képernyő mentést csináltam, és invertáltam a színeit egy képszerkesztőben. Ez elég körülményes volt, minden lapozásnál meg kellett ismételni. Interaktív felületek esetében pedig egyáltalán nem jöhetett szóba.

Windows 10

A Windows 10 azonban kisegítő lehetőségei közt a korábbi verziók által a gyengénlátóknak kínált nagy kontrasztú módon és nagyobb gombokon felül immár a színtévesztők életét is próbálja megkönnyíteni, különféle színszűrőkkel. Vannak szűrők, melyek a különféle színtésvesztési módokban érintettek számára jobban megkülönböztethető árnyalatokba transzformálják a színeket, de van szürkeárnyalatos mód, és invertált mód, szőt invertált szürkeárnyalatos mód is!

Ami az egészet különösen kényelmessé teszi, hogy a Ctlr + Win + C billentyűzet kombinációval lehet ki és bekapcsolni a szűrőket, miután bekonfiguráltuk őket.

Így mutat a beállítási felület invertálva:

Windows 10 kisegítő lehetőségek beállításai invertált színekkel

OpenBSD

Most, hogy OpenBSD-t is aktívan használok, azonnal fel is merült bennem a kérdés, hogy rendben, de hogyan tudom ezt OpenBSD alatt is használni?

Az xcalib nevű eszköz segít ebben, ami a ports-ban elérhető. Az xcalib -invert -alter parancs invertálja a képernyő színeit. Az i3 konfigomba a következő sort beszúrva már élvezhettem is a Windows 10 alatt megszokott billentyűzet kombinációval elérhető szegény ember éjszakai módját:

bindsym $mod+Ctrl+C exec xcalib -invert -alter

Ezek után már nincs más teendő, mint a bloghoz is elkészíteni az éjszakai módot. Vagy így már nem is kell. 😎

Hello OpenBSD!

“I Feel I’m a very nice dude, I Feed the ducks daily. what else do you want you fucks?, for me to lick your asshole?”
~ Theo de Raadt on Him “Being hard to deal with”

Öregecske laptopom nem cserélném fiatalabbra, úgyhogy arra jutottam, hogy gondjait másként próbálom orvosolni. Egy ütött-kopott ThinkPad X200-as szegényke, 4GB memóriával, 120GBos kis SSD-vel, puttonyos utángyártott akkupakkal.

Windows 10-el használom egy ideje, mérsékelt elégdettséggel:

  • nincsenek hivatalos driverek, az ujjlenyomatolvasó DELL driverrel működik.
  • az Intel 5300-as sorozatú WiFi kártya drivere szintén trükközéssel került fel. Sleep után nem mindig tud csatlakotni az AP-khez, bár a scan működik. Ekkor le kell tiltani a device managerben, ismét engedélyezni, és már működik is! AZ RF-Kill kapcsolóval letiltás, engedélyezés nem segít ezen.
  • a Spectre javítások óta érezhetően lassú lett.
  • a TrackPoint mozgásának dinamikája más, mint amit Linux, NetBSD alatt tapasztaltam korábban, és valahogy kényelmetlen. Középső gombos görgetés is kényelmetlenebb, nem működik UWP alapú “modern windows” alkalmazásokban. A Synaptics driver minősége egyszerűen rosszabb, mint amit *NIX-on tapasztaltam.

Melegedés

A gép mostanában ráadásul nagyon hamar felmelegedett, és elkezdett leszabályozni… Ki kellett hát tisztítani!

A szerelés végére egy csavar elveszett, de a következő hétvégi porszívózáskor meglett, és a helyére is került!

Lehúztam a rolót a Windowsnak

A Windows élmény már nem az, amire szükségem van. Most munkahelyen is Windows környezetben fejlesztek, és azzal együtt kezd ez már sok lenni. Power Userként nagyon sokminden fáj, hiába a mostanában felgyorsult fejlődés a Windows 10-ben. Death by a thousand papercuts.

Vegyük például a terminál környékét: sok az újdonság, de ezzel együtt is még mindig több év múlva reális, hogy a 25 évvel ezelőtti XTerm funcionalitását elérje a konzol… A PowerShell egy pedig külön pokol. Azok közül a dolgok való, amit nem azért gyűlölök, mert rossz, hanem mert akár lehetett volna jó, is, és az elszalasztott lehetőség miatt sokkal jobban fáj minden hibája. A .Net Core/C#/F# környékén is ezt érzem, minden bejelentés az előrelépésről valami visszalépést is tartalmaz, hiába a még több (sokszor felesleges, marginális) feature.

Eljött hát a Windows letakarításának az ideje is!

No de mi legyen a Windows helyett? Korábban használtam már NetBSD-vel ThinkPad-et, és egészen tűrhető élmény volt, előtte Gentooval pedig unalmasan tökéletes volt (nem 😀). Egy kellően alusisakos ismerős javasolta az OpenBSD kipróbálását, ráadásul több egybehangzó vélemény szerint ThinkPaden kulcsrakész élményt ad, úgyhogy neki is vágtam!

Csupán ki kell dd-zni egy filet egy pendrivera… ami Windows alatt beépített eszközökkal nem annyira megvalósítható. Máris ott vagyunk a fájó apró dolgoknál. Egy gyors közvélemény-kutatás utan telepítettem a Balena Etcher-t a telepítő kiírására.

Alusisakot fel!

Nekiálltam hát az OpenBSD épp aktuális 6.4-es verziójának telepítésének. Mi kell ehhez?

  • ThinkPad X200
  • Ethernet kábel
  • Pendrive
  • internet
  • alufólia
  • hostnév

Letöltöttem az OpenBSD 6.4 telepítőjét, kiírtam és bebootoltam róla.

A telepítő elég intuitív, a NetBSD élményre hasonlón fapados, érthető volt. A dokumentáció hasonlóan jó minőségű és részletes volt. A gépnek stílszerűen a tinfoil nevet választottam, a particionálást alapértelmezetten hagytam. A seteket a netről húztam le, ssh-t, X-et kértem, majd újraindítottam.

Első bootnál letöltötte a WiFi kártya firmwarejét, ami jogi okokból nem kerülhetett bele a telepítőkészletbe, majd a telepítésnél bekapcsolt xenodm (1) login manager üdvözölt. Azon belépve egy gyönyörű TWM ablakkezelővel találkoztam, és nekikezdhettem a gép testreszabásának.

twm ablakkezelő az első bootnál

sudo helyett

Első lépés a sudo, pontosabban nyílt helyettesítójének, a doas (1)-nek beállítása. Én a /etc/doas.conf-ba a következőt írtam:

permit setenv { -ENV PS1=$DOAS_PS1 SSH_AUTH_SOCK } :wheel
permit persist keepenv kodfodrasz
permit nopass kodfodrasz cmd shutdown
permit nopass keepenv root as root

és persze hozzáadtam magam a wheel csoporthoz is:

usermod -G wheel kodfodrasz

Logout, login után már működött is!

Hálózati beállítások

Windows alatt a rendszer kezeli a hálózati eszközök közötti váltást: ha például ethernetet dugunk be, a wifi helyett azon fog zajlani a forgalom. Linux alatt a NetworkManager kezeli ezt. Mik a lehetőségek OpenBSD alatt? Úgy tudom, hogy az OpenBSD egyik erőssége a hálózat, lássuk a szerverek világán kívül mennyire igaz ez?

A dokumentáció erre a helyzetre egy konkrét megoldást javasol, melyet én is alkalmaztam:

A gépben az ethernet vezérlőt az em (4), a wifit az iwn (4) driver hajtja. Elérhető még a trunk (4) virutális hálózati eszköz driver, mely link aggregációt tesz lehetővé különféle stratégiák, valamint a CARP protokol segítségével. A failover stratégia segítségével összefogható több különböző prioritású link egy virtuális eszközzé. IP címet a virtuális eszközre kérünk, nem az egyes interfészekre (ez a fő különbbség a Windows és Linux/Network Manager megoldásokhoz képest).

A vezérlők beállítása az egyes interfészekhez tartozó hostname.if (5) fileok segítségével történik.

A wifi vezérlőt a /etc/hostname.iwn0 fileban állíthattam be a kedvenc access pointjaim auto-joinra!

join kedvenc_ap wpakey titkos_kulcs
join masik_ap wpakey ez_is_titkos_kulcs
up powersave

Az ethernet interfacet egyszerűen csak engedélyezni kell (/etc/hostname.em0):

up

A varázslat pedig az aggregció beállításaiba, az /etc/hostname.trunk0-ba kerül:

trunkproto failover trunkport em0
trunkport iwn0
dhcp

Ez az aggregált linkhez fő prioritással az em0 eszközt állítja be, amiről failover van iwn0-ra, ha az em0-n nincs link. Amennyiben talált linket a trönkölt eszköz, akkor DHCP segítségével kap IP címet.

Újraindítás, vagy a következő parancsok futtatása után a beállítások érvényre jutnak:

doas pkill dhclient
doas ifconfig em0 down
doas ifconfig iwn0 down
doas ifconfig trunk0 destroy
doas sh /etc/netstart

Müködik a hálózat, ahogy elvárható!

Harmadik féltől származő programok telepítése

Az OpenBSD a harmadik féltől származó programokat a Ports nevű alprojekjén keresztül teszi elérhetővé. Ez a NetBSD pkgsrc-hez hasonlóan egy make alapú receptekből álló build és csomagoló rendszer.

A Ports azonban NetBSD pkgsrc-vel ellentétben nem próbál sem OS platformok, sem OS verziók közt hordozható lenni. Így, mivel egy Ports kiadás egy OpenBSD kiadáshoz kapcsolódik a portok karbantartása, támogatása, és egyáltalán a Makefileok sokkal tisztábbak, csak a hardware platformok közötti, illetve az OpenBSD-n működésre bíráshoz szükséges patchek és komplexitás található meg bennük.

Egy OpenBSD verzió kiadásához tartozik a Ports egy kiadása, amihez publikálják a lefordított csomagokat bináris formában is. A csomagoknak a pkgsrc-ben megszokott módon lehetnek különböző build beállítású változatai (flavours). Ezekből és kombinációikból is készül bináris, emiatt a Portsban én kevés csomagnál kevés flavourt láttam.

A csomagok telepítéshez semmit nem kell beállítani, a rendszer telepítésekor használt alapértelmezett CDN-el minden további konfiguráció nélkül egyből működik. A telepítés a pkg_add (1) paranccsal történik.

A legtöbb nekem szükséges dologról találtam csomagot, de néhány dolgot hiányoltam:

  • nincs mksh, amit sokat használtam és megszerettem, többek közt a gyorsasága és ksh létére egész jó Unicode támogatása miatt.
    Ennek az oka az, hogy készítője összeveszett az OpenBSD projekttel, amit emiatt forkolt. Többször próbálta a ports-ba beküldeni, de ahogy én tudom egyik fél sem volt elég nyitott a békülésre, hogy ez végül sikerrel járhasson. Szomorú.
    Lefordítottam magamnak. Csinálok majd saját portot belőle bemelegítésnek, és esetleg megpróbálom beküldeni.
  • nincs Telegram desktop kliens. A Pidgin/Purple alapút inkább elkerülöm, mivel egyszer belenéztem a kódjába, és elszörnyedtem, mennyire nem biztonságos: az első közel random megnyitott fileban potenciális buffer overflowt találtam…
    Megpróbálom majd portolni, bár amit a kliens dokumentációjában láttam az elborzasztott, nem biztos, hogy lesz elég türelmem hozzá, hogy záros határidőn belül megcsináljam.
  • nincs friss gcc.
    Ennek oka az alaprendszerből a gcc friss vezióinak GPL-3 licenc inkompatibilitás miatti száműzése. Az alaprendszer emiatt régi gcc-t szállít, vagy clang fordítót. Valamiért sokáig a Portsban is elmaradozott a gcc verziók frissítése. A 6.5-ös OpenBSD/Ports kiadás azonban ismét friss, 8-as gcc-t is szállít. Enélkül a Telegram portolás eleve reménytelen.
  • nincs VisualStudio Code, se semmi egyéb electron alapú manapság natív alkalmazásnak vagy desktop alkalmazásnak nevezett szörny. A VS Code azért kissé hiányzik, a VIM-nál produktívabb.
    Gyorsan beállítottam a vim-et, hogy ne a 70-es évek agyhaott defaultjaival működjön (pl. backspace csak sor elejéig töröl, balra nyíl nem lép előző sorba vissza, stb.). Hiába ismerem alapszinten, sosem szerettem meg a vim-et igazán. Most elkezdtem az emacs-et tanulni.

Frissítések

Az alaprendszer biztonsági frissítéseit a syspatch (8) paranccsal tudjuk feltenni.

Kapacitás hiány miatt a bináris portokhoz nincs frissítés a kiadás élete során, azt egy harmadik féltól, az M:Tier-től szerezhetjük be. A mindenkori stable verzióhoz ez ingyenes. A kiadások fél éves ütemezését tekintve nem tragikus ez a helyzet, de nagyobb projekteknél azért ez gördülékenyebb, valamint a biztonság fókuszáltságot kissé árnyalja.

Én ezt egyelőre nem állítottam be a kisérleteimhez. Alternatívaként magunknak fordíthatjuk a portokat, ami azonban a legtöbb esetben nem javasolt.

Filerendszerek finomhangolása

Az OpenBSD nem túl innovatív filerendszerek terén. Gyakorlatilag semmi modern filerendszert nem támogat, az FFS az innováció csúcsa. Nem ezért fogjuk szeretni. Ráadásul nekem valahogy sikerült egy pkg_add-ba belefagyással össze is korruptálnom az alapbeállítású FFS-t elsőre. Teszter kéz 👌! Ezután egy kis pkg_check (8) küzdelem után inkább tiszta telepítéssel kezdtem inkább neki.

Az /etc/fstab-ban minden ffs bejegyzéshez hozzáadtam a softdep,noatime opciókat, hogy legalább gyors(abb) legyen.

Azóta amúgy semmi gikszért nem tapasztaltam, pedig egy keveset buildelgettem is, telepítgettem is. A kipróbáláshoz egy 10+ éves 160 GB-os hdd-t raktam a gépbe, akár azzal is lehetett valami. Ubuntu livecd-ről futtatott destruktív badblocks semmi hibát nem talált, de lehet hogy reallokált közben, a SMART bújásához ár nem volt kedvem, inkább egyből újratelepítettem a majd egy napnyi tesztelés után.

Energia gazdálkodás

Nagyjából minden ment egyből, csak be kellet kapcsolni! Az apmd (8) szolgáltatást automatikus órajel szabályozásra, valamint 10% akkumulátor töltöttségnél hibernálásra állítottam be (a gép kb. 7% töltöttségig merülve kikapcsol).

rcctl enable apmd
rcctl set apmd flags -A -Z 10
rcctl start apmd

Hang

Korábban NetBSD alatt (5.0 és korábbi verziók) problémám volt, hogy nem lehetett egyidjűleg több hangforrásnak használnia a hangeszközt. Választhattam, hogy cmus, vagy valami más adja-e a hangot… Azóta ez ott megoldott dolog, viszont tartottam től, hogy OpenBSD alatt ezen a téren lemaradást fogok tapasztalni. Nagyot tévedtem!

Ez az OpenBSD alatt valójában már elég rég megoldott: a 2012-es kiadású OpenBSD 5.1 verzióban lett az alaprendszer része az sndiod (8) szolgáltatás. Ahogy azt a dokumentáció idevágó része le is írja, az sndiod (8) segítségével megoldott az egyidejűleg több forrásból érkező hangfolyamok szoftveres hangkeverése, szükség szerinti resamplingje, vagy akár hálózaton keresztüli távoli hanglejátszás is. A hangerőt mind a kevert master folyamon a mixerctl (1) parancs segítségével lehet szabályozni. Programonkénti hangerő szabályozásra én telepítettem a cmixer nevű portot, amivel ez kényelmesen elvégezhető.

Nagyjából mint a PulseAudio, de reményeim szerint Lennart Poettering közreműködésének hiányában minimalistábban, függőség spagetti mentesen.

A hangfelvétel alapesetben tiltva van magánszféra védelmére irányuló megfontolásokból.

Hotplug

Windows vagy modern Linux alatt megszokhattuk, hogy a csatlakoztatott adathordozók egyből a filerendszerbe fűzésre is kerülnek. (Olvastam ám régi magyar nyelvű UNIX könyveket is!) Hogyan lehet ezt OpenBSD alatt elérni?

Ezt elősegítendő létezik a hotplugd (8) a rendszerben!

Célszerű telepíteni hozzá a hotplug-diskmount csomagot, ami egyfelhasználós környezetben mindenféle ConsoleKit és egyéb modern linuxos komplexitás hegyek nélkül elintézi ezt.

pkg_add hotplug-diskmount

Ezután pedig elő kell készíteni a /vol könyvtárat az automatikus befűzéshez (nem tudom abbahagyni).

doas /usr/local/libexec/hotplug-diskmount init

Valamint konfigurálni kell a szolgáltatást a /etc/hotplug/attach script beállításával:

#!/bin/sh

DEVCLASS=${1}
DEVNAME=${2}
LOGIN=kodfodrasz

case ${DEVCLASS} in
2)
    /usr/local/libexec/hotplug-diskmount attach -u ${LOGIN} -m 700 ${DEVNAME}
    ;;
esac

Ezután ezt a filet végrehajthatóvá kell tenni, majd a szolgáltatást elindítani.

doas chmod +x /etc/hotplug/attach`
doas rcctl enable hotplugd
doas rcctl start hotplugd

Et voilà! Már működik is:

tinfoil$ mount    
/dev/sd0a on / type ffs (local, noatime, softdep)
/dev/sd0k on /home type ffs (local, noatime, nodev, nosuid, softdep)
/dev/sd0d on /tmp type ffs (local, noatime, nodev, nosuid, softdep)
/dev/sd0f on /usr type ffs (local, noatime, nodev, softdep)
/dev/sd0g on /usr/X11R6 type ffs (local, noatime, nodev, softdep)
/dev/sd0h on /usr/local type ffs (local, noatime, nodev, wxallowed, softdep)
/dev/sd0j on /usr/obj type ffs (local, noatime, nodev, nosuid, softdep)
/dev/sd0i on /usr/src type ffs (local, noatime, nodev, nosuid, softdep)
/dev/sd0e on /var type ffs (local, noatime, nodev, nosuid, softdep)
/dev/sd1i on /vol/DT 100 G2 type msdos (local, nodev, nosuid, uid=1000, gid=0, mask=0700)
tinfoil$ ls -l /vol/
total 128
drwx------  1 kodfodrasz  wheel  16384 Jan  1  1980 DT 100 G2
tinfoil$

X11: intel driver, xsession, Unicode, TrackPoint

Bár az X11 elsőre működött de még nem felelt meg az igényeimnek. Észrevettem, hogy a locale nem Unicode barát, sem X, sem konzol vagy ssh login alatt.

Ennek megoldásához a locale beállítása szükséges, amit az alábbi sor a ~/.profile és ~\.xsession fileokba írásával tudunk mind login sell, mint X11 alatt beállítani:

export LC_CTYPE="en_US.UTF-8"

Ezután a számomra elég kényelmetlen twm ablakkezelőt cseréltem le az általam kedvelt i3-ra. Először telepíteni kellett a portot:

doas pkg_add i3 i3status

A TrackPoint *NIX alatt megszokott kényelmes középső gombos görgetés és középső gomb kattintás funkciói sem voltak tökéletesen beállítva alapból. Ezt is az X induláskor kell beállítani, és nem tudtam olyan Xorg konfig töredéket alkotni, ami működne, úgyhogy az xinpu paranccsal az .xsession-ből csinálom ezt is.

Zavaró volt még a mindig induló xconsole ablak, amit akár a login maanger szintjén le lehet tiltani, én azonban inkább csak kilövöm loginkor. Ehhez a megfelelő /etc/doas.conf beállítás is szükséges volt:

permit nopass :wheel cmd pkill args -G _x11 xconsole

Az .xsession fileom végül így néz ki:

export LC_CTYPE="en_US.UTF-8"

doas pkill -G _x11 xconsole

if [ -f $HOME/.Xresources ]
then
        xrdb -merge $HOME/.Xresources
fi

#export ENV=$HOME/.kshrc

xsetroot -solid "#002244"

xset b off

xinput set-prop "/dev/wsmouse" "WS Pointer Wheel Emulation" 1
xinput set-prop "/dev/wsmouse" "WS Pointer Wheel Emulation Button" 2
xinput set-prop "/dev/wsmouse" "WS Pointer Wheel Emulation Axes" 6 7 4 5

exec i3

Azt találtam, hogy a képernyő mintha nem az intel driverrel működne. Konkrétan az intel string nem szerepelt a logban. Az X logokból látszott is, hogy a modesetting_drv framebuffer driverrel működik:

[404222.769] (II) Loading /usr/X11R6/lib/modules/drivers/modesetting_drv.so
[404222.780] (II) Module modesetting: vendor="X.Org Foundation"
[404222.780]    compiled for 1.19.6, module version = 1.19.6
[404222.780]    Module class: X.Org Video Driver
[404222.780]    ABI class: X.Org Video Driver, version 23.0
[404222.780] (II) modesetting: Driver for Modesetting Kernel Drivers: kms
[404222.781] (**) modeset(0): claimed PCI slot 0@0:2:0
[404222.781] (II) modeset(0): using default device
[404222.781] (II) modeset(0): Creating default Display subsection in Screen section

Erre az volt a megoldás, hogy létrehoztam a /etc/X11/xorg.conf.d/intel.conf filet a következő tartalommal:

Section "Device"
  Identifier "drm"
  Driver "intel"
  Option "TearFree" "true"
EndSection

Máris ilyeneket találtam a logban:

[    25.846] (II) LoadModule: "intel"
[    25.848] (II) Loading /usr/X11R6/lib/modules/drivers/intel_drv.so
[    26.109] (II) Module intel: vendor="X.Org Foundation"
[    26.109]    compiled for 1.19.6, module version = 2.99.916
[    26.109]    Module class: X.Org Video Driver
[    26.110]    ABI class: X.Org Video Driver, version 23.0
[    26.110] (II) intel: Driver for Intel(R) Integrated Graphics Chipsets:
        i810, i810-dc100, i810e, i815, i830M, 845G, 854, 852GM/855GM, 865G,
        915G, E7221 (i915), 915GM, 945G, 945GM, 945GME, Pineview GM,
        Pineview G, 965G, G35, 965Q, 946GZ, 965GM, 965GME/GLE, G33, Q35, Q33,
        GM45, 4 Series, G45/G43, Q45/Q43, G41, B43
[    26.118] (II) intel: Driver for Intel(R) HD Graphics: 2000-6000
[    26.118] (II) intel: Driver for Intel(R) Iris(TM) Graphics: 5100, 6100
[    26.118] (II) intel: Driver for Intel(R) Iris(TM) Pro Graphics: 5200, 6200, P6300
[    26.143] (II) intel(0): Using Kernel Mode Setting driver: i915, version 1.6.0 20151010
[    26.217] (--) intel(0): Integrated Graphics Chipset: Intel(R) GM45
[    26.217] (--) intel(0): CPU: x86-64, sse2, sse3, ssse3, sse4.1
[    26.217] (II) intel(0): Creating default Display subsection in Screen section

Ezzel az X11 es környezet nagyjából megfelelően is működött, innentól már minden az ízlésem dolga.

Az X11 indítására a startx nem volt ajánlott már ekkor sem, de a 6.5-ös kiadás óta biztonsági okokból már egyáltalán nem támogatott.

RFKILL kapcsoló probléma

Ha a hálózatot fel tudtam életszeni, lássuk, le tudom-e kapcsolni? A gép oldalán hardware kapcsoló van erre, ami sikeresen le is kapcsolja a Wifi eszközt. Visszakapcsolása után azonban nem csatlakozott ismét a hálózathoz, amíg egy ifconfig iwn0 up parancsot ki nem adtam. Régi megszokásoktól vezérelve az IRC-re vettem az irányt, ahol a Freenode #OpenBSD csatornáján azt a workaroundot javasolták, hogy az ifstated (8) segítségével próbáljam meg ezt áthidalni.

A kéziköny olvasása után, megnéztem mit csinál, ha kapcsolgatom az RFkill kapcsolót:

tinfoil$ doas ifstated -d -vv  
running ifconfig iwn0 up
started
interface cdce0 departed
interface cdce0 arrived

Azt látni ebből, hogy van egy hálózati eszköz, a cdce0, ami jön-megy a kapcsoló állításánál, és ezt az ifstated érzékeli is! A cdce (4) egyébként USB-USB hálózati eszköz, ami szintén tiszteletben tartja ezek szerint az RFKILL kapcsolót! Még egy kis kéziköny olvasás után a konfiguráció az /etc/ifstated.conf fileban így néz ki:

state rf_off {
    if cdce0.link.up {
        set-state rf_on
    }
}

state rf_on {
    init {
        run "ifconfig iwn0 up"
    }

    if ! cdce0.link.up {
        set-state rf_off
    }
}

Ekkor megismételve a kisérletet:

tinfoil$ doas ifstated -d -vv  
initial state: rf_off
changing state to rf_off
changing state to rf_on
running ifconfig iwn0 up
started
interface cdce0 departed
changing state to rf_off
interface cdce0 arrived
changing state to rf_on
running ifconfig iwn0 up

Jól látszik a logban, hogy az ifconfig iwn0 up parancs meghívásra került, a wifi pedig valóban csatlakozott a hálózathoz, úgyhogy a probléma áthidalásra került!

Már csak automatikusan el kell indítani a szolgáltatást, és kész is vagyunk!

rcctl enable ifstated
rcctl start ifstated

Néhány nappal később került bejelentésre az OpenBSD 6.5, aminek changelogja többek közt ezt is tartalmazza:

The iwn(4) and iwm(4) drivers will now automatically try to connect to a network if the radio kill switch is toggled to allow radio transmissions while the interface is marked UP.

Elsőre arra gondoltam, hogy az IRC-en láthatta valaki a nyomorom, és megfelelő domain tudás birtokában gyorsan javította a hibát. Valójában utánajárva kiderült, hogy a hiba ekkor már javítva volt a CURRENT ágon, kiadásra várt csupán.

Nincs más hátra, mint előre!

Eddig összeségében pozitív a benyomásom, úgyhogy a nemrég elkészült OpenBSD 6.5 kiadást hamarosan telepítem, ez alkalommal a teljes lemez titkosítását is kipróbálva.

A negatívumok ledolgozásában pedig megpróbálok besegíteni majd.

OpenBSD - I feel safer now!

Nagyobb biztonságban érzem magam, mint korábban!

Források

A fenti banner az OpenBSD project prómóanyagai közül származik.
A borítókép a Pixabayről származik.

OpenBSD 6.4
OpenBSD Frequently Asked Questions
OpenBSD Manuals

OpenBSD on a Laptop

Még januárban nekiláttam a blog technikai alapjainak felfrissítésének:

  • HUGO verzió frissítés,
  • templatek egyszerűsítése,
  • a CSS egyszerűsítése
  • LESS helyett SASS a CSS generálásához (a HUGO ezt támogatja)

Részeredményeket értem el, van, ami jobb lett, illetve a design is javult, de félrettem, és azóta porosodott. Arra jutottam, hogy most nem fogok erre több időt szánni, hogy befejezzem, majd kisebb adagokban még igazgatok rajta. Ismét sok felhalmozódott mondandóm van, inkább azokat kéne világgá kürtölni.

Az új téma olyan, amilyen, nekem pár dolog jobban tetszik, pár hiba meg úgyis kibukik majd, és azokat még a közeljövőben megcsinálom. Nem sokat teszteltem, nekem Windows 10+Firefox és Android 9+Firefox alatt működött nagyjából. A többi kevésbé érdekel.

Egyúttal kipróbáltam a CSS 3-at is, a mindenféle grid systemektől és egyéb komplexitásoktól szabadulás céljából. Az úton még csak elindultam, de valamennyit haladtam azért.

A CSS 3 grid rendszere egyszerűen jó. Jobb, mint a WPF-es. Ami nagyon tetszik benne: intuitívan, régió nevekkel lehet layoutot megadni. Példa:

<html>
    <head>...</head>
    <body>
        <div id="navbar">...</div>
        <div id="content">...</div>
        <div id="footer">...</div>
    </body>
</html>
/* elemek css grid területekhez rendelése */
#navbar { grid-area: navbar; }

#content { grid-area: content; }

#footer { grid-area: footer; }

/* keskeny képernyőn egymás alatt vannak a blokkok */
grid-template-areas:
"navbar"
"content"
"footer";

@media screen and (min-width: 600px) {
    grid-template-columns: 1fr min-content;

    /* széles képernyőn a content mellett van a navbar, a footer pedig oylan széles mint a content és navbar együtt*/
    grid-template-areas:
    "content navbar"
    "footer  footer";
}

Nem mondom, hogy nem voltak azért olyan dolgok, amikre nem húztam fel a szemöldököm, amikor megtudtam, hogy kell megoldani, de összességében sokkal jobb, mint a korábbi CSS verziók.

Még mindig nem értek a CSS-hez, még mindig nem szeretem, de a CSS3 sokkalta kevésbé fáj, mint az elődjei, sőt néha tetszik is!

Idén is olvasgattam, bár kevesebbet mint korábban. Főleg szórakoztató irodalmat – főként sci-fit – olvastam az elmúlt év során, munkába ingázás során illetve otthon amikor idén először, és egyetlen alkalommal lebetegedtem.

Sci-fi

Isaac Asimov - A halhatatlanság halála

Egy klasszikus Asimovtól 1955-ből. Eddig valahogy kimaradt. Később íródott mint az eredeti Alapítvány trilógia (1951, 1952, 1953), és azzal hasonló témát is dolgoz fel. Amíg az alapítvány történetekben a második alapítvány pszichohistórikusai a jövőt igyekeztek irányítani data science és telepátia segítségével szerintük a lehető legjobb optimalizálni, itt az időn kívül létező időutazó kaszt igyekszik az időbe beavatkozásokkal ugyanezt csinálni, de azon kívülről, a Halhatatlanság-ból. Alapvetően hasonló a történet, de a karakterek is nyersebbek, összecsapottabnak kidolgozatlanabbak tűnik az egész. Az biztos, hogy a kilúgozott irányított falanszterboldogság és stagnálás amit leír ugyan eleve antipatikus számomra, de az írás, a karakterek, az egész ezt fokozta.

A főhős hiába csinálja azt, ami szerintem is helyes, nem lehet vele azonosulni, gyermeteg karakter, mélység nélkül. Persze ez lehet szándékos, a falansztervilág irányított szellemi belterjessége miatt, de akkor sem tetszett. Összességében nem élveztem, inkább olyan ezt is letudtam érzésem van.

Értékelés: 510

Alfred Bester - Tigris! Tigris!

Alfred Bester 1956-os írása egyes vélemények szerint a cyberpunk előfutára volt. A 25 században játszódik, ahol óriásvállalatok uralnak mindent, pénzért illegálisan végeznek biológiai, kibernetikai, plasztikai testmódosításokat, a kémiai stimulánsok és relaxánsok mindennapiak, és még telepaták is akadnak. Az emberiség benépesítette a naprendszert, ezen felül az emberek mentálisan képesek teleportolásra, amit felfedezője alapján Jauntolásnak neveznek, mely társadalmilag és gazdaságilag is gyökeresen más világot eredményezett mint amit mi ismerünk. A külső bolygók és a Föld hadban állnak.

A történet főhőse Gulliver Foyle, egy egyszerű matróz a Nomád űrhajón, aki űrhajótörést szenvedett. Miután kimenekül kezdeti szorult helyzetéből, bosszút esküszik, és mindenáron el akarja pusztítani azt a hajót, mely elhaladt a roncs mellett melyen hánykolódott, és elmulasztott segítséget nyújtani. Mint később kiderül, a Nomád értékes rakományt szállított, melyről Foyle mit sem tudott, és ami később fontos szerepet kap a történetben. Ezt a bosszúhadjáratot írja le a könyv.

Nem nagyon tudtam azonosulni a szereplővel, akinek bár folyamatos a fejlődése a történet során, mert a kezdeti elég egyszerű lélekből kikupálódik fokozatosan, de a történet első felében irracionális és gyermeteg, számomra idegen karakterből nehezen hihető, hogy milyen hiperracionális, felelős személyiséggé válik a történet végére.

Érdekes apróság, hogy a huzalozott kiborg reflexeket, izmokat a fog nyelvvel megnyomásával aktiválják a történet során. E klasszikus könyvre egy visszautalás lehetett az Expanse sorozat 3. évadjában Clarissa Mao karaktere, aki bedrótozott képességeit szintén így aktiválta a sorozatban. Karaktere pedig éppen Gulliver Foyle ellentéte volt, magasról érkezett és a társadalom alsó osztályaiban elvegyülve próbálta célját elérni.

A jauntolás-sal kapcsolatos rész se nagyon tetszett, már maga a szó, ami a Jaunte név igésítése is visszatetsző volt számomra. A leírt gazdasági és társadalmi folyamatok amik ezzel összefüggésben álltak szintén nem tetszettek, zavarosnak is kissé kidolgozatlannak, logikátlannak éreztem őket.

A könyv egyesek szerint minden idők tíz legjobb sci-fijének egyike. Én nem érzem azt, hogy az én tíz kedvenc sci-fim egyikévé vált volna, de mindenesetre egy érdekes kirándulás volt a komfortzónámon túlra. Kissé a Tarzan könyvek ponyva érzése, ami elvitte a hibával együtt is, és így végül ki tudott bontakozni.

Értékelés: 710

Ted Chiang - Életed története (és más novellák)

A kötet egy a bábeli torony építéséről szóló novellával nyit. Erős kezdés a bibliai ihletésű történet, néhány építőmunkás útját mutatja be a torony tetejére, és azon is túl.

Egy másik történet azt boncolgatja, hogy milyen lenne rájönni, hogy gond van a matematikával, amit használunk, és működik a mindennapjainkban. Nekem a fizika történeti ismereteim alapján az a véleményem, hogy semmi extra nem történne, ki lenne a hiba idővel javítva, csak újabb kutatási területeket nyitna meg, új axiómákra kellene építkezni… Viszont a matematika sokkal tisztább, és nincs kéznél az objektív valóság ellenőrizni az axiómarendszert, aki többet foglalkozott vele, lehet, hogy nagyobb csapásnak élné meg. Nekem csak egy hasznos szerszám, nem önálló filozófia.

Az nagysikerű Érkezés című film a kötet címadó novellája, az Életed története alapján készült. Dióhéjban: idegenek próbálják felvenni a kapcsolatot az emberiséggel, és életképeket kapunk néhány tudós életéből, akik igyekeznek a kommunikációs szakadékot áthidalni. A novella alapgondolata a vitatott Sapir–Whorf hipotézis körül forog, az idegenek gyökeresen más (képírásos, ábrákat kompozitáló) nyelve és más gondolkozása illetve a mi nyelveink gondolkodásunk megkötő mivolta körül. Én úgy gondolom, hogy a nyelvi relativizmus gyenge formája akár igaz is lehet, hathat bizonyos gondolkozási folyamatokra valamelyest az anyanyelv. A novella azonban sci-fi, így merészebb ennél.

Van még története kabbalisztikus homunkulusz gyártásról és a végső sterilitás felé haladó világról, illetve van a pokolról és mennyországról, angyalokról.

Összeségében meglepően bibliai ihletésű több történet is, de mégis sci-fik. A régi sci-fi novellákhoz hasonlóan elgondolkodtatóak. Cserébe nehezek is néha, egy-egy novellát felfaltam, de utána sokat járt még körülötte az agyam, és szünet kellett a következő előtt. Rég kavarogtak ennyire a gondolataim egy-egy novella olvasása után.

Ami külön tetszik, hogy az író jegyzetei a kötet végén olvashatóak, így nem kell a Mire gondolt a költő? csapdába besétálni, és nem is tudnak a jövő irodalomtanárai semmit a szájába adni, amire nem is gondolt valójában.

Értékelés: 910

William Gibson - A Periféria

Gibson öregszik. Írt egy újabb inkább cyberpunkos írást, ismét érdekes technológiákkal, melyek csírái már napjainkban is láthatóak sok esetben.

A történet egy nagyon lerobbant USA-ban játszódik, vidéken, távol vívott nagy háború után, munkanélküliségben. Az emberek drog főzésből, alkalmi munkákból, vagy netes online játékokban pénzért statisztálásból tartják fenn maguk. A főszereplő lány és drón irányító (haptikus felderítő) bátyja egyre nagyobb kalamajkába keveredik egy ilyen megbízáson keresztül, aminek a szálai az Egyesült Államoknál messzebbre vezetnek…

Gibson öregszik. Már-már happy-end és konkrét vége lett a történetnek, ami tőle azért szokatlan. Ez gondolom a korral jár: van aki érzékenyebb, tapintatosabb lesz az évek során. No nem a vége miatt, hanem az összhatás miatt: lekötött, sodort, de mégis valahogy nem volt az igazi.

Értékelés: 610

Izzó króm - William Gibson, Bruce Sterling és mások novellái

A Johnny, a kacattár című történetben Johnny a fejében információval menekül az életéért az alvilágon keresztül. A film (Johnny Mnemonic) is jó volt, ez is jó volt, és néhol hasonlít is egymásra a kettő. 🙂

A Gernsbach-kontinuum dieselpunk látomásai a valóságvesztéses epizódokkal a Pohl-tól például az ember a fellegvárban párhuzamos valóságos látomásait idézik.

A Vöröscsillag, Orbitális tél című írásban Bruce Sterling egy alternatív űrverseny de végül elkerülhetetlen Szovjet gazdasági csőd képét mutatja be.

A Párharc című mű a fiatalság mindenáron győzni akarásáról szól. Arról a bizonyos minden árról.

A címadó Izzó króm egy klasszikus Ono-sendai deckes, mátrixban alámerülős, Fekete-JÉG töréses, hekkelős történet. Ponyva a javából! Happy end persze lehetne, de inkább nincs.

Mozart napszemüvegben: Időutazás, időbennszülöttek kizsákmányolása a profitért és a gyarmatoktól távoli otthon elismeréséért.

Itt még Gibson fiatal volt, és nyers. A történeteknek többnyire van végük, a szereplők céljuk elérik, mégis üresség csak a jutalmuk. Ez a cyberpunk szuperkapitalista víziójához passzol is.

Értékelés: 910

Kurt Vonnegut - A Titán szirénjei

Egy kedves barátnőm anno nagyon szerette ezt a könyvet, és ajánlotta. Gondoltam most sort kerítek rá.

Vonnegut híréhez képest keveset olvastam tőle. Sok éve már, hogy olvastam a Kékszakállt tőle, ami nem volt rossz, de kicsit megfeküdte a gyomrom. Ezen kívül a Gépzongorát olvastam, ami viszont sci-fi, de alig ismert ahhoz képest, hogy szerintem egyre aktuálisabb kérdéseket boncolgatott már akkor is: feltétel nélküli alapjövedelem, osztály és bérszakadék, automatizálás, és ennek hatása a társadalomra. Harrison Bergeron című novelláját is olvastam, az tetszett. Ilye előkészítés után úgy gondoltam, hogy akár tetszhet is, úgyhogy ideje megtapasztalni!

Nos, a *Titán szirénjei*t bár néha sci-finek kategorizálják (hisz van benne űrhajó), inkább a Kékszakállhoz áll közelebb. Maró fekete humornak jellemzik a fülszövegek, de én inkább életundort, nihilizmust, és minden érték tagadását éreztem benne. Végig olvastam, néhol szenvedtem, de annyira fájt az állandó undorító lefele tartó spirál, amin végig kellett a főhőst, és mellékszereplőket rángatni, hogy amikorra végigküzdöttem magam a könyvön, első dolgom volt megnézni Vonnegut életrajzát.

A történetben Malachi Constant, a tehetségtelen unatkozó milliárdos élete esik szét, az időtorzulásban ragadt arisztokrata Winston Rumfoord összeesküvése miatt, aki a saját feleségének életét is megkeseríti. Mindez összefügg a Titánon rekedt füldönkívüli robottal, akinek az időtorzulásban ragadt alak egyetlen barátja, beszélgetőpartnere, és akinek egy cserealkatrészre van szüksége.

Azt eddig is tudtam, hogy Vonnegut ott volt Drezdában a gyújtóbombás bombázáskor (bár nem olvastam az Ötös számú vágóhidat. Még, bár gondolom nem fog tetszeni.), de azon túl is nehéz sorsa volt. A Titán szirénjei írásakor, 1959-ben épp gondozni kezdte nővére három árván maradt fiát (anyjuk rákban, apjuk vonatbalesetben hunyt el), pénzügyi nehézségek közepette. Ezek már megalapozhatták a keserű hangvételt, és hiába forog egy engem érdeklő téma: a szabad akarat körül a regény, nem tetszik a konklúzió, és ez nézőpont így tálalva nekem túl sok volt. Korábbi jegyzetem idézném, amit a leendő véleménycikk magjának szántam:

Moly.hu-n agyon dícsérik: micsoda groteszk fekete humor!
Nem groteszk ez, hanem már betegesen negatív és nihilista. Undorító élmény volt elolvasni. Humort nyomokban tartalmazott csak.
Az élet értelmetlen. A barátság értelmetlen és hazugság. A civilizáció értelmetlen, mások bábjai vagyunk.
Paranoid az egész.

Értékelés: 410. Annyira negatív, hogy az 3 pontot is levon belőle.

Philip K. Dick - A Frolix-8 küldötte

Dick művei számos forgatókönyv alapját adták, közismert filmekét, mint a Minority Report, Blade Runner, Total Recall, vagy a The Man in the High Castle sorozat. Az Ember a Fellegvárban-t olvastam tőle, és tetszett. Azon túl viszont csak filmeket láttam a munkái alapján, illetve novellákat olvastam anno a Galaktika Magazinokban. Épp a postán álltam sorban Kínából érkezett kacatokért, amikor észrevettem 600Ft-ra leárazva a ezt a könyvet.

A könyv szokás szerint egy disztópiában játszódik 🙂 ahol az emberek egy része továbbfejlődött: ők a telepatikus képességű Szokatlanok vagy kognitív képességeikben kiemelkedő Újak. Ehhez azonban némi technológiai rásegítés is kell, amit az elit az arra érdemeseknek egy teszt alapján ad meg. A főhős, Nick Appleton, a fia kiemelkedő képességeiben bízik, és szeretné, ha neki sikerülne a teszt, ami neki annó nem sikerült, ami miatt egyszerű gumihornyolóként éli életét. Frusztrációját drogokba folytja, amik teljesen legálisak, és hétköznapi, filléres tételek. A zárt létszámú szűk elit ezen keresztül is tartja kontroll alatt a tömegeket, valamint a viszonylag magas életszínvonallal, melyet a kiemelkedő kognitív képességű Újak által irányított ipar és technológia tesz lehetővé. Van azonban egy ellenállás, mely a száműzetésbe menekült legendás vezetője, Thors Provoni visszatérésében hisz, aki majd felszámolja ezt az elnyomó rezsimet, és szabadságot hoz. Ahogy ebből már sejthető, a főhős belekeveredik a szabadságharcba, ami az a száműzött vezető visszatérése, valamint Willis Gram elnök – a másik főhős – hiúságából fakadó sorozatos hibás döntései miatt eszkalálódik végül, a társadalomban felgyűlt feszültségek kipattannak, és sokmindent megváltoztatnak. Dicktől azonban űroperett helyett egy kapuzárási pánikban szenvedő, drogos, depressziós főhőst és ennek megfelelő döntéseket és lamentálást kapunk, miközben azért a történet is kibontakozik. Viszonylag sodró, a filozofálgatás felszínes csupán, meg tudott maradni regénynek a könyv. Vajon a felszabadító Frolixiak tényleg hátsó szándék nélkül segítenek?

Az író életének problémái visszaköszönnek a regényből. A történet lezárása elég erős és hirtelen volt.

Értékelés: 710

Harrison Fawcett - Hosszú út a trónig bébi

A Mysterious Universe sorozat világát kedvelem. Kiváló ponyva tartalom, minden kornak és karakternek más-más hangulata van. A legjobban sikerült a teljesen pulp York Ketchikhan történetek, illetve a szintén már-már képregénybe vagy mangába illő Brett Shaw történetek, a végletekig eltúlzott karaktereikkel, akik városokat pusztítanak el egy-egy kocsmai összetűzéssel, de karcolás nélkül megússzák a Phaselton személyi pajzsuknak vagy Muranowsky atompajzsoknak, Art of Laser fegyverrendszerüknek köszönhetően. Ezzel együtt egy saját kozmológiája van a világnak, szupercivilizációkkal, amik vívják játszmáik, és bár az emberiség kirajzik és a galaxis jelentős részét benépesíti, valójában csak egy bábu a nagy sakktáblán. Ebben a játszmában egy-egy szereplő néha mégis kiemelkedik, Brett Shaw a dominátus korában a császár elit testőre, aki mint a később játszódó regényekből tudott, végül IV. von Anstetten és a dominátus bukását okozta, amikor a földönkívüli császár uralmát megelégelte. Ez az esemény azonban még nincs kibontva, viszont ez a kötet arról szól, miként került közelebb Brett Shaw a döntéshez, amikor úgy döntött, hogy a császárnak pusztulnia kell.

A történet elején Shaw épp eltávon pihen, amikor hirtelen belekeveredik egy az Antartiszra készülő expedícióba. Persze az csillagközi utazás, klimatizált harcipáncélok, és repülő autók korában ez mást jelent, mint Amundsennek, de így is érdekes kaland a Spanyol tengerparton napozáshoz képest a pihenni képtelen parancsnoknak. Itt találkozik számtalan exbarátnője egyikével, Angela Clarcksonnal, a konteókból ismert legendás időutazó szervezet, a Katedrális megszállott kutatójával, aki egy állítólagos időgépet keres a jég alatt. Brett legnagyobb meglepetésére valóban találnak valamit: egy ismeretlen készüléket, amit barátnője Brett tiltakozása ellenére sikeresen aktivál. Föhősünknek még a természetfeletti hatalommal bíró császár haragjától sincs ideje megijedni, amikor Angela kipenderíti a kabinból a XX. századi japánban, és eltűnik. Mihez kezd Brett Shaw Hirosimában, 1945. Augusztus 6.-án, délelőtt 8 óra körül? Hogy hazajusson meg kell találja Angela Clarcksont, titkos társaságokon, alkimistákon, időutazókon, akár a Katedrálison át, mivel az indulási pontnál “feljebb” csak annyit tud menni egy kabin az időben, amennyit a saját idejében távol volt más időkben, így még ha meg is találja a legendás Katedrálist, az sem tudja őt hazavinni… Ehhez persze először túl kell élni a találkozást a Kisfiúval.

Szerintem hozta a jó kis konteós ponyva zsánert, épp akkor maikor szükségem volt rá. Persze nekem a Kommandó az egyik kedvenc filmem 😎. Előkészíti a Brett Shaw ciklus zárását, de vajon valamikor meg is kapjuk a történetet, ami elmondja hogyan tudja a Megaira urak igáját ledobni a mit sem sejtő emberiségről Brett Shaw? Remélem, mert Harrison Fawcett név alatt publikáló Fonyódi Tibor mintha kezdene a zsánerbe belefáradni. Emellett persze azt a történetet is várom, ami elmondja hogyan került NOS korszaka után ez a másfajta iga az emberiség nyakába. Persze erről is csöpögtetett a könyv morzsákat étvágygerjesztőnek.

Számomra a MU ponyvák jobban öregedtek, mint más tinédzser koromban olvasott sci-fik, talán azért, mert ezeket sosem gondolták túl komolyan az írói, míg a többi akkoriban olvasott sci-fi írója általában komolyan is gondolta amit írt. Persze a Mysterious Universe regények nem is “igazi sci-fik”, csak űroperák.

Értékelés: 810

Geopolitika, politikai thriller

David Autere - Máglyatűz

Az író álneve mögött Demkó Attila politológus áll, aki a Miniszterelnöki Hivatal majd a Honvédség soraiban biztonságpolitikai elemzőként tevékenykedett, a világ válságzónáit bejárta.

A könyv a Román államiság 100. évfordulója miatt különösen aktuális, ugyanis a Magyarországtól elcsatolt területeken élő kissebségek konfliktusait járja körül, hogy milyen veszélyt jelentenek ezek Magyarország és Románia számára is, ha rendezetlenül maradnak, minként tudják külső hatalmak kijátszani ezeket a lapokat a két ország egymásnak ugrasztására, például a NATO keleti szárnyának gyengítésének céljával.

Tom Clancy regényeit kedveltem, a Clear and Present Danger-ig el is olvastam a Jack Ryan sorozatot. Ezekre emlékeztetett. Kissé tartottam a leírások alapján hogy pl. a Frei Tamás André-trilógiájához hasonló (amit strandon olvasásra vettem meg, és arra kiváló is volt): technikai baklövések, vagy életszerűtlen inkább filmekben jellemző túlkapások és harcjelenetek lesznek. Aggodalmam alaptalannak bizonyult. A könyv viszonylag hihető, bemutatja a főbb karakterek múltját, annyira, amennyire egy-egy döntés indoklásához szükséges. A szereplők viszonylag racionális, hihető döntéseket hoznak, a technikai leírások pontosak és hihetőek, és nincs túlmagyarázva sem egy-egy fegyver működése, főleg nem pontatlanul (ahogy Frei regényekben előfordult…), de egy viszonylag laikus számára elégséges kontextust ad általában.

A történet több szálon fut, de alapvetően egy félresikerült román titkosszolgálati akció miatt felizzó indulatok körül forog. Ezeket a szeparatista erők is igyekeznek meglovagolni, a román szolgálatok igyekeznek elfolytani, a magyar szolgálatok igyekeznek tűzoltani, hogy ne legyen háború a két ország közt. Az amerikaiak próbálják elsikálni az egészet, főként mivel amerikai zsoldosok keze is benne van a konfliktus eszkalációjában, és próbálják a NATO egységét megőrizendő lenyugtatni az indulatokat. Az oroszok pedig meglovagolva a helyzetet inkább megkavarják a szálakat, hogy a NATO-t destabilizálják, költséghatékonyan nyerjenek időt és mozgásteret a gyengélkedő Oroszország rendberakására.

A könyv rávilágít, hogy mennyire törékeny a béke akár a szomszédunkban is, a sok befagyott feszültség és évszázados konfliktus miatt. Emellett arra is reflektál, hogy az ukrajnai konfliktus is miként születhetett valójában: a korábbi status quo felborításához a már ott levő oroszokon kívül más játékosok is kellettek ám! A geopolitikai játszmában mindenki teszi a lépéseket a sakktáblán, és a hírekből tudjuk mi történt Ukrajnában: ha beindul a dolog, a tábláról parasztok fognak a legnagyobb számban hullani… ahol pedig még a vezéráldozat is út lehet a győzelemhez, egy parasztért nem hullatnak könnyeket. Szorult helyzetben a bőrüket mentendő nem hezitálnak a fuldoklót víz alá nyomva levegőhöz jutni azok, akiknek erre lehetőségük van.

A könyv szerintem jó, egész olvasmányos is volt, és az fikció mellett jó nagy adag tény és valóság is került a mérleg serpenyőjébe. Ezek egyensúlya a Tom Clancy könyvekéhez hasonlóan alakul.

Értékelés: 910 (az aktualitása miatt egy plusz pontot kapott)

Zárszó

Idén újraolvastam néhány régen olvasott ponyvát is, de például Sven Hasselt olvasni fájt. Nem is értem tinédzser koromban hogy tudtam ezeket falni. Valójában persze napi kétszer egy óra vonatozás mellett bármit elolvas az ember, csak ne maga elé kelljen bámulnia… úgyhogy mégis értem. Most, hogy kevesebb időm van, illetve bár most is ingázok, a több átszállás, és a viszonylag hering-járatos BKK-zás miatt kevesebbet olvasok már.

Azt vettem észre, hogy vagy azért, mert öregszem, vagy mert túl sok sci-fit olvastam/néztem már, de egyre kevésbé érzem azt, hogy számomra releváns üzenetük lenne.

Ez a mai sci-fikben persze egyre kevésbé aktuális, mivel kilóra gyártott univerzum-teremtő hexadecimológiák kötetenként 1000+ oldalban készülnek, a hollywoodi sorozatok mintájára könyvben is. Tisztára mint amit Jókai csinált egykoron (akinek munkásságát szintúgy nem találtam ínyemre valónak). Ezek gyakorlatilag ponyvák, de megpróbálnak annál többnek tesseni. Én viszont már ott tartok, hogy ha társadalomkritikát említenek az Alt-F4-emhez kapok. Ezek a túlírt könyvek általában nem tetszenek, már nem is próbálkozom velük egy ideje. Ha már ponyva, legyen úgy igazán pulp, és tényleg lazítson el. Ne akarjon erkölcsi, életvezetési tanulságokkal szolgálni egy megkötések nélkül operáló fikció, úgy előadva, mintha az egyetlen racinális dolog adidaktikusan számba rágott tanulság lenne. Persze ennek is van piaca, sokan vevők erre. A jelenség kicsúcsosodása az amerikai választási kampányban Harry Potter hasonlatokkal “érvelés” volt, ami nálam különösen kiverte a biztosítékot.

A régebbi, korábban kihagyott klasszikusok pedig avíttasnak találom, üzenetük nem szól nagyot, vagy lerágott csont mára, vagy aktualitását vesztette az atomháború árnyékából kilépve (aminek következményeit azért erősen túldimenzionálták), valamint stílusuk is rosszul öregedett sok esetben. Sic transit gloria mundi.

Ezeken túl más olvasmányaim folyamatban vannak, de azokhoz több nyugalom kellene, mert azokat jobban meg szeretném emészteni. Amikor azokat is feldolgoztam, valószínűleg beszámolok majd azokról is.