Idén is olvasgattam, bár kevesebbet mint korábban. Főleg szórakoztató irodalmat – főként sci-fit – olvastam az elmúlt év során, munkába ingázás során illetve otthon amikor idén először, és egyetlen alkalommal lebetegedtem.

Sci-fi

Isaac Asimov - A halhatatlanság halála

Egy klasszikus Asimovtól 1955-ből. Eddig valahogy kimaradt. Később íródott mint az eredeti Alapítvány trilógia (1951, 1952, 1953), és azzal hasonló témát is dolgoz fel. Amíg az alapítvány történetekben a második alapítvány pszichohistórikusai a jövőt igyekeztek irányítani data science és telepátia segítségével szerintük a lehető legjobb optimalizálni, itt az időn kívül létező időutazó kaszt igyekszik az időbe beavatkozásokkal ugyanezt csinálni, de azon kívülről, a Halhatatlanság-ból. Alapvetően hasonló a történet, de a karakterek is nyersebbek, összecsapottabnak kidolgozatlanabbak tűnik az egész. Az biztos, hogy a kilúgozott irányított falanszterboldogság és stagnálás amit leír ugyan eleve antipatikus számomra, de az írás, a karakterek, az egész ezt fokozta.

A főhős hiába csinálja azt, ami szerintem is helyes, nem lehet vele azonosulni, gyermeteg karakter, mélység nélkül. Persze ez lehet szándékos, a falansztervilág irányított szellemi belterjessége miatt, de akkor sem tetszett. Összességében nem élveztem, inkább olyan ezt is letudtam érzésem van.

Értékelés: 510

Alfred Bester - Tigris! Tigris!

Alfred Bester 1956-os írása egyes vélemények szerint a cyberpunk előfutára volt. A 25 században játszódik, ahol óriásvállalatok uralnak mindent, pénzért illegálisan végeznek biológiai, kibernetikai, plasztikai testmódosításokat, a kémiai stimulánsok és relaxánsok mindennapiak, és még telepaták is akadnak. Az emberiség benépesítette a naprendszert, ezen felül az emberek mentálisan képesek teleportolásra, amit felfedezője alapján Jauntolásnak neveznek, mely társadalmilag és gazdaságilag is gyökeresen más világot eredményezett mint amit mi ismerünk. A külső bolygók és a Föld hadban állnak.

A történet főhőse Gulliver Foyle, egy egyszerű matróz a Nomád űrhajón, aki űrhajótörést szenvedett. Miután kimenekül kezdeti szorult helyzetéből, bosszút esküszik, és mindenáron el akarja pusztítani azt a hajót, mely elhaladt a roncs mellett melyen hánykolódott, és elmulasztott segítséget nyújtani. Mint később kiderül, a Nomád értékes rakományt szállított, melyről Foyle mit sem tudott, és ami később fontos szerepet kap a történetben. Ezt a bosszúhadjáratot írja le a könyv.

Nem nagyon tudtam azonosulni a szereplővel, akinek bár folyamatos a fejlődése a történet során, mert a kezdeti elég egyszerű lélekből kikupálódik fokozatosan, de a történet első felében irracionális és gyermeteg, számomra idegen karakterből nehezen hihető, hogy milyen hiperracionális, felelős személyiséggé válik a történet végére.

Érdekes apróság, hogy a huzalozott kiborg reflexeket, izmokat a fog nyelvvel megnyomásával aktiválják a történet során. E klasszikus könyvre egy visszautalás lehetett az Expanse sorozat 3. évadjában Clarissa Mao karaktere, aki bedrótozott képességeit szintén így aktiválta a sorozatban. Karaktere pedig éppen Gulliver Foyle ellentéte volt, magasról érkezett és a társadalom alsó osztályaiban elvegyülve próbálta célját elérni.

A jauntolás-sal kapcsolatos rész se nagyon tetszett, már maga a szó, ami a Jaunte név igésítése is visszatetsző volt számomra. A leírt gazdasági és társadalmi folyamatok amik ezzel összefüggésben álltak szintén nem tetszettek, zavarosnak is kissé kidolgozatlannak, logikátlannak éreztem őket.

A könyv egyesek szerint minden idők tíz legjobb sci-fijének egyike. Én nem érzem azt, hogy az én tíz kedvenc sci-fim egyikévé vált volna, de mindenesetre egy érdekes kirándulás volt a komfortzónámon túlra. Kissé a Tarzan könyvek ponyva érzése, ami elvitte a hibával együtt is, és így végül ki tudott bontakozni.

Értékelés: 710

Ted Chiang - Életed története (és más novellák)

A kötet egy a bábeli torony építéséről szóló novellával nyit. Erős kezdés a bibliai ihletésű történet, néhány építőmunkás útját mutatja be a torony tetejére, és azon is túl.

Egy másik történet azt boncolgatja, hogy milyen lenne rájönni, hogy gond van a matematikával, amit használunk, és működik a mindennapjainkban. Nekem a fizika történeti ismereteim alapján az a véleményem, hogy semmi extra nem történne, ki lenne a hiba idővel javítva, csak újabb kutatási területeket nyitna meg, új axiómákra kellene építkezni… Viszont a matematika sokkal tisztább, és nincs kéznél az objektív valóság ellenőrizni az axiómarendszert, aki többet foglalkozott vele, lehet, hogy nagyobb csapásnak élné meg. Nekem csak egy hasznos szerszám, nem önálló filozófia.

Az nagysikerű Érkezés című film a kötet címadó novellája, az Életed története alapján készült. Dióhéjban: idegenek próbálják felvenni a kapcsolatot az emberiséggel, és életképeket kapunk néhány tudós életéből, akik igyekeznek a kommunikációs szakadékot áthidalni. A novella alapgondolata a vitatott Sapir–Whorf hipotézis körül forog, az idegenek gyökeresen más (képírásos, ábrákat kompozitáló) nyelve és más gondolkozása illetve a mi nyelveink gondolkodásunk megkötő mivolta körül. Én úgy gondolom, hogy a nyelvi relativizmus gyenge formája akár igaz is lehet, hathat bizonyos gondolkozási folyamatokra valamelyest az anyanyelv. A novella azonban sci-fi, így merészebb ennél.

Van még története kabbalisztikus homunkulusz gyártásról és a végső sterilitás felé haladó világról, illetve van a pokolról és mennyországról, angyalokról.

Összeségében meglepően bibliai ihletésű több történet is, de mégis sci-fik. A régi sci-fi novellákhoz hasonlóan elgondolkodtatóak. Cserébe nehezek is néha, egy-egy novellát felfaltam, de utána sokat járt még körülötte az agyam, és szünet kellett a következő előtt. Rég kavarogtak ennyire a gondolataim egy-egy novella olvasása után.

Ami külön tetszik, hogy az író jegyzetei a kötet végén olvashatóak, így nem kell a Mire gondolt a költő? csapdába besétálni, és nem is tudnak a jövő irodalomtanárai semmit a szájába adni, amire nem is gondolt valójában.

Értékelés: 910

William Gibson - A Periféria

Gibson öregszik. Írt egy újabb inkább cyberpunkos írást, ismét érdekes technológiákkal, melyek csírái már napjainkban is láthatóak sok esetben.

A történet egy nagyon lerobbant USA-ban játszódik, vidéken, távol vívott nagy háború után, munkanélküliségben. Az emberek drog főzésből, alkalmi munkákból, vagy netes online játékokban pénzért statisztálásból tartják fenn maguk. A főszereplő lány és drón irányító (haptikus felderítő) bátyja egyre nagyobb kalamajkába keveredik egy ilyen megbízáson keresztül, aminek a szálai az Egyesült Államoknál messzebbre vezetnek…

Gibson öregszik. Már-már happy-end és konkrét vége lett a történetnek, ami tőle azért szokatlan. Ez gondolom a korral jár: van aki érzékenyebb, tapintatosabb lesz az évek során. No nem a vége miatt, hanem az összhatás miatt: lekötött, sodort, de mégis valahogy nem volt az igazi.

Értékelés: 610

Izzó króm - William Gibson, Bruce Sterling és mások novellái

A Johnny, a kacattár című történetben Johnny a fejében információval menekül az életéért az alvilágon keresztül. A film (Johnny Mnemonic) is jó volt, ez is jó volt, és néhol hasonlít is egymásra a kettő. 🙂

A Gernsbach-kontinuum dieselpunk látomásai a valóságvesztéses epizódokkal a Pohl-tól például az ember a fellegvárban párhuzamos valóságos látomásait idézik.

A Vöröscsillag, Orbitális tél című írásban Bruce Sterling egy alternatív űrverseny de végül elkerülhetetlen Szovjet gazdasági csőd képét mutatja be.

A Párharc című mű a fiatalság mindenáron győzni akarásáról szól. Arról a bizonyos minden árról.

A címadó Izzó króm egy klasszikus Ono-sendai deckes, mátrixban alámerülős, Fekete-JÉG töréses, hekkelős történet. Ponyva a javából! Happy end persze lehetne, de inkább nincs.

Mozart napszemüvegben: Időutazás, időbennszülöttek kizsákmányolása a profitért és a gyarmatoktól távoli otthon elismeréséért.

Itt még Gibson fiatal volt, és nyers. A történeteknek többnyire van végük, a szereplők céljuk elérik, mégis üresség csak a jutalmuk. Ez a cyberpunk szuperkapitalista víziójához passzol is.

Értékelés: 910

Kurt Vonnegut - A Titán szirénjei

Egy kedves barátnőm anno nagyon szerette ezt a könyvet, és ajánlotta. Gondoltam most sort kerítek rá.

Vonnegut híréhez képest keveset olvastam tőle. Sok éve már, hogy olvastam a Kékszakállt tőle, ami nem volt rossz, de kicsit megfeküdte a gyomrom. Ezen kívül a Gépzongorát olvastam, ami viszont sci-fi, de alig ismert ahhoz képest, hogy szerintem egyre aktuálisabb kérdéseket boncolgatott már akkor is: feltétel nélküli alapjövedelem, osztály és bérszakadék, automatizálás, és ennek hatása a társadalomra. Harrison Bergeron című novelláját is olvastam, az tetszett. Ilye előkészítés után úgy gondoltam, hogy akár tetszhet is, úgyhogy ideje megtapasztalni!

Nos, a *Titán szirénjei*t bár néha sci-finek kategorizálják (hisz van benne űrhajó), inkább a Kékszakállhoz áll közelebb. Maró fekete humornak jellemzik a fülszövegek, de én inkább életundort, nihilizmust, és minden érték tagadását éreztem benne. Végig olvastam, néhol szenvedtem, de annyira fájt az állandó undorító lefele tartó spirál, amin végig kellett a főhőst, és mellékszereplőket rángatni, hogy amikorra végigküzdöttem magam a könyvön, első dolgom volt megnézni Vonnegut életrajzát.

A történetben Malachi Constant, a tehetségtelen unatkozó milliárdos élete esik szét, az időtorzulásban ragadt arisztokrata Winston Rumfoord összeesküvése miatt, aki a saját feleségének életét is megkeseríti. Mindez összefügg a Titánon rekedt füldönkívüli robottal, akinek az időtorzulásban ragadt alak egyetlen barátja, beszélgetőpartnere, és akinek egy cserealkatrészre van szüksége.

Azt eddig is tudtam, hogy Vonnegut ott volt Drezdában a gyújtóbombás bombázáskor (bár nem olvastam az Ötös számú vágóhidat. Még, bár gondolom nem fog tetszeni.), de azon túl is nehéz sorsa volt. A Titán szirénjei írásakor, 1959-ben épp gondozni kezdte nővére három árván maradt fiát (anyjuk rákban, apjuk vonatbalesetben hunyt el), pénzügyi nehézségek közepette. Ezek már megalapozhatták a keserű hangvételt, és hiába forog egy engem érdeklő téma: a szabad akarat körül a regény, nem tetszik a konklúzió, és ez nézőpont így tálalva nekem túl sok volt. Korábbi jegyzetem idézném, amit a leendő véleménycikk magjának szántam:

Moly.hu-n agyon dícsérik: micsoda groteszk fekete humor!
Nem groteszk ez, hanem már betegesen negatív és nihilista. Undorító élmény volt elolvasni. Humort nyomokban tartalmazott csak.
Az élet értelmetlen. A barátság értelmetlen és hazugság. A civilizáció értelmetlen, mások bábjai vagyunk.
Paranoid az egész.

Értékelés: 410. Annyira negatív, hogy az 3 pontot is levon belőle.

Philip K. Dick - A Frolix-8 küldötte

Dick művei számos forgatókönyv alapját adták, közismert filmekét, mint a Minority Report, Blade Runner, Total Recall, vagy a The Man in the High Castle sorozat. Az Ember a Fellegvárban-t olvastam tőle, és tetszett. Azon túl viszont csak filmeket láttam a munkái alapján, illetve novellákat olvastam anno a Galaktika Magazinokban. Épp a postán álltam sorban Kínából érkezett kacatokért, amikor észrevettem 600Ft-ra leárazva a ezt a könyvet.

A könyv szokás szerint egy disztópiában játszódik 🙂 ahol az emberek egy része továbbfejlődött: ők a telepatikus képességű Szokatlanok vagy kognitív képességeikben kiemelkedő Újak. Ehhez azonban némi technológiai rásegítés is kell, amit az elit az arra érdemeseknek egy teszt alapján ad meg. A főhős, Nick Appleton, a fia kiemelkedő képességeiben bízik, és szeretné, ha neki sikerülne a teszt, ami neki annó nem sikerült, ami miatt egyszerű gumihornyolóként éli életét. Frusztrációját drogokba folytja, amik teljesen legálisak, és hétköznapi, filléres tételek. A zárt létszámú szűk elit ezen keresztül is tartja kontroll alatt a tömegeket, valamint a viszonylag magas életszínvonallal, melyet a kiemelkedő kognitív képességű Újak által irányított ipar és technológia tesz lehetővé. Van azonban egy ellenállás, mely a száműzetésbe menekült legendás vezetője, Thors Provoni visszatérésében hisz, aki majd felszámolja ezt az elnyomó rezsimet, és szabadságot hoz. Ahogy ebből már sejthető, a főhős belekeveredik a szabadságharcba, ami az a száműzött vezető visszatérése, valamint Willis Gram elnök – a másik főhős – hiúságából fakadó sorozatos hibás döntései miatt eszkalálódik végül, a társadalomban felgyűlt feszültségek kipattannak, és sokmindent megváltoztatnak. Dicktől azonban űroperett helyett egy kapuzárási pánikban szenvedő, drogos, depressziós főhőst és ennek megfelelő döntéseket és lamentálást kapunk, miközben azért a történet is kibontakozik. Viszonylag sodró, a filozofálgatás felszínes csupán, meg tudott maradni regénynek a könyv. Vajon a felszabadító Frolixiak tényleg hátsó szándék nélkül segítenek?

Az író életének problémái visszaköszönnek a regényből. A történet lezárása elég erős és hirtelen volt.

Értékelés: 710

Harrison Fawcett - Hosszú út a trónig bébi

A Mysterious Universe sorozat világát kedvelem. Kiváló ponyva tartalom, minden kornak és karakternek más-más hangulata van. A legjobban sikerült a teljesen pulp York Ketchikhan történetek, illetve a szintén már-már képregénybe vagy mangába illő Brett Shaw történetek, a végletekig eltúlzott karaktereikkel, akik városokat pusztítanak el egy-egy kocsmai összetűzéssel, de karcolás nélkül megússzák a Phaselton személyi pajzsuknak vagy Muranowsky atompajzsoknak, Art of Laser fegyverrendszerüknek köszönhetően. Ezzel együtt egy saját kozmológiája van a világnak, szupercivilizációkkal, amik vívják játszmáik, és bár az emberiség kirajzik és a galaxis jelentős részét benépesíti, valójában csak egy bábu a nagy sakktáblán. Ebben a játszmában egy-egy szereplő néha mégis kiemelkedik, Brett Shaw a dominátus korában a császár elit testőre, aki mint a később játszódó regényekből tudott, végül IV. von Anstetten és a dominátus bukását okozta, amikor a földönkívüli császár uralmát megelégelte. Ez az esemény azonban még nincs kibontva, viszont ez a kötet arról szól, miként került közelebb Brett Shaw a döntéshez, amikor úgy döntött, hogy a császárnak pusztulnia kell.

A történet elején Shaw épp eltávon pihen, amikor hirtelen belekeveredik egy az Antartiszra készülő expedícióba. Persze az csillagközi utazás, klimatizált harcipáncélok, és repülő autók korában ez mást jelent, mint Amundsennek, de így is érdekes kaland a Spanyol tengerparton napozáshoz képest a pihenni képtelen parancsnoknak. Itt találkozik számtalan exbarátnője egyikével, Angela Clarcksonnal, a konteókból ismert legendás időutazó szervezet, a Katedrális megszállott kutatójával, aki egy állítólagos időgépet keres a jég alatt. Brett legnagyobb meglepetésére valóban találnak valamit: egy ismeretlen készüléket, amit barátnője Brett tiltakozása ellenére sikeresen aktivál. Föhősünknek még a természetfeletti hatalommal bíró császár haragjától sincs ideje megijedni, amikor Angela kipenderíti a kabinból a XX. századi japánban, és eltűnik. Mihez kezd Brett Shaw Hirosimában, 1945. Augusztus 6.-án, délelőtt 8 óra körül? Hogy hazajusson meg kell találja Angela Clarcksont, titkos társaságokon, alkimistákon, időutazókon, akár a Katedrálison át, mivel az indulási pontnál “feljebb” csak annyit tud menni egy kabin az időben, amennyit a saját idejében távol volt más időkben, így még ha meg is találja a legendás Katedrálist, az sem tudja őt hazavinni… Ehhez persze először túl kell élni a találkozást a Kisfiúval.

Szerintem hozta a jó kis konteós ponyva zsánert, épp akkor maikor szükségem volt rá. Persze nekem a Kommandó az egyik kedvenc filmem 😎. Előkészíti a Brett Shaw ciklus zárását, de vajon valamikor meg is kapjuk a történetet, ami elmondja hogyan tudja a Megaira urak igáját ledobni a mit sem sejtő emberiségről Brett Shaw? Remélem, mert Harrison Fawcett név alatt publikáló Fonyódi Tibor mintha kezdene a zsánerbe belefáradni. Emellett persze azt a történetet is várom, ami elmondja hogyan került NOS korszaka után ez a másfajta iga az emberiség nyakába. Persze erről is csöpögtetett a könyv morzsákat étvágygerjesztőnek.

Számomra a MU ponyvák jobban öregedtek, mint más tinédzser koromban olvasott sci-fik, talán azért, mert ezeket sosem gondolták túl komolyan az írói, míg a többi akkoriban olvasott sci-fi írója általában komolyan is gondolta amit írt. Persze a Mysterious Universe regények nem is “igazi sci-fik”, csak űroperák.

Értékelés: 810

Geopolitika, politikai thriller

David Autere - Máglyatűz

Az író álneve mögött Demkó Attila politológus áll, aki a Miniszterelnöki Hivatal majd a Honvédség soraiban biztonságpolitikai elemzőként tevékenykedett, a világ válságzónáit bejárta.

A könyv a Román államiság 100. évfordulója miatt különösen aktuális, ugyanis a Magyarországtól elcsatolt területeken élő kissebségek konfliktusait járja körül, hogy milyen veszélyt jelentenek ezek Magyarország és Románia számára is, ha rendezetlenül maradnak, minként tudják külső hatalmak kijátszani ezeket a lapokat a két ország egymásnak ugrasztására, például a NATO keleti szárnyának gyengítésének céljával.

Tom Clancy regényeit kedveltem, a Clear and Present Danger-ig el is olvastam a Jack Ryan sorozatot. Ezekre emlékeztetett. Kissé tartottam a leírások alapján hogy pl. a Frei Tamás André-trilógiájához hasonló (amit strandon olvasásra vettem meg, és arra kiváló is volt): technikai baklövések, vagy életszerűtlen inkább filmekben jellemző túlkapások és harcjelenetek lesznek. Aggodalmam alaptalannak bizonyult. A könyv viszonylag hihető, bemutatja a főbb karakterek múltját, annyira, amennyire egy-egy döntés indoklásához szükséges. A szereplők viszonylag racionális, hihető döntéseket hoznak, a technikai leírások pontosak és hihetőek, és nincs túlmagyarázva sem egy-egy fegyver működése, főleg nem pontatlanul (ahogy Frei regényekben előfordult…), de egy viszonylag laikus számára elégséges kontextust ad általában.

A történet több szálon fut, de alapvetően egy félresikerült román titkosszolgálati akció miatt felizzó indulatok körül forog. Ezeket a szeparatista erők is igyekeznek meglovagolni, a román szolgálatok igyekeznek elfolytani, a magyar szolgálatok igyekeznek tűzoltani, hogy ne legyen háború a két ország közt. Az amerikaiak próbálják elsikálni az egészet, főként mivel amerikai zsoldosok keze is benne van a konfliktus eszkalációjában, és próbálják a NATO egységét megőrizendő lenyugtatni az indulatokat. Az oroszok pedig meglovagolva a helyzetet inkább megkavarják a szálakat, hogy a NATO-t destabilizálják, költséghatékonyan nyerjenek időt és mozgásteret a gyengélkedő Oroszország rendberakására.

A könyv rávilágít, hogy mennyire törékeny a béke akár a szomszédunkban is, a sok befagyott feszültség és évszázados konfliktus miatt. Emellett arra is reflektál, hogy az ukrajnai konfliktus is miként születhetett valójában: a korábbi status quo felborításához a már ott levő oroszokon kívül más játékosok is kellettek ám! A geopolitikai játszmában mindenki teszi a lépéseket a sakktáblán, és a hírekből tudjuk mi történt Ukrajnában: ha beindul a dolog, a tábláról parasztok fognak a legnagyobb számban hullani… ahol pedig még a vezéráldozat is út lehet a győzelemhez, egy parasztért nem hullatnak könnyeket. Szorult helyzetben a bőrüket mentendő nem hezitálnak a fuldoklót víz alá nyomva levegőhöz jutni azok, akiknek erre lehetőségük van.

A könyv szerintem jó, egész olvasmányos is volt, és az fikció mellett jó nagy adag tény és valóság is került a mérleg serpenyőjébe. Ezek egyensúlya a Tom Clancy könyvekéhez hasonlóan alakul.

Értékelés: 910 (az aktualitása miatt egy plusz pontot kapott)

Zárszó

Idén újraolvastam néhány régen olvasott ponyvát is, de például Sven Hasselt olvasni fájt. Nem is értem tinédzser koromban hogy tudtam ezeket falni. Valójában persze napi kétszer egy óra vonatozás mellett bármit elolvas az ember, csak ne maga elé kelljen bámulnia… úgyhogy mégis értem. Most, hogy kevesebb időm van, illetve bár most is ingázok, a több átszállás, és a viszonylag hering-járatos BKK-zás miatt kevesebbet olvasok már.

Azt vettem észre, hogy vagy azért, mert öregszem, vagy mert túl sok sci-fit olvastam/néztem már, de egyre kevésbé érzem azt, hogy számomra releváns üzenetük lenne.

Ez a mai sci-fikben persze egyre kevésbé aktuális, mivel kilóra gyártott univerzum-teremtő hexadecimológiák kötetenként 1000+ oldalban készülnek, a hollywoodi sorozatok mintájára könyvben is. Tisztára mint amit Jókai csinált egykoron (akinek munkásságát szintúgy nem találtam ínyemre valónak). Ezek gyakorlatilag ponyvák, de megpróbálnak annál többnek tesseni. Én viszont már ott tartok, hogy ha társadalomkritikát említenek az Alt-F4-emhez kapok. Ezek a túlírt könyvek általában nem tetszenek, már nem is próbálkozom velük egy ideje. Ha már ponyva, legyen úgy igazán pulp, és tényleg lazítson el. Ne akarjon erkölcsi, életvezetési tanulságokkal szolgálni egy megkötések nélkül operáló fikció, úgy előadva, mintha az egyetlen racinális dolog adidaktikusan számba rágott tanulság lenne. Persze ennek is van piaca, sokan vevők erre. A jelenség kicsúcsosodása az amerikai választási kampányban Harry Potter hasonlatokkal “érvelés” volt, ami nálam különösen kiverte a biztosítékot.

A régebbi, korábban kihagyott klasszikusok pedig avíttasnak találom, üzenetük nem szól nagyot, vagy lerágott csont mára, vagy aktualitását vesztette az atomháború árnyékából kilépve (aminek következményeit azért erősen túldimenzionálták), valamint stílusuk is rosszul öregedett sok esetben. Sic transit gloria mundi.

Ezeken túl más olvasmányaim folyamatban vannak, de azokhoz több nyugalom kellene, mert azokat jobban meg szeretném emészteni. Amikor azokat is feldolgoztam, valószínűleg beszámolok majd azokról is.

Ma a számítógépem tápegységét szerelgettem (ventillátor csere), és nem kapcsolt be. Jó nagy … kulimászban vagyok, ötlött fel bennem. De mi is az a kulimász?

kulimász
főnév,
  1. ragadós massza, kenőcs. Eredetedi jelentése kocsikenőcs, a szekér tengelyének kenésére szolgáló zsír.
  2. átvitt értelemben baj, kellemetlen helyzet. Például: Benne van a kulimászban

Szláv eredetű szó. Szerb-Horvát nyelvekben kolomaz, oroszul коломазь (kolomazʼ). Kocsizsírt jelent. A protoszláv kolo (“kerék”) + mâzь (“kenőcs”) tövekből származik.

A tápegység javítása amúgy sikeres volt, mindössze elfeledkeztem egy kábelkorbács alaplapra bekötéséről👏. Régen nem csináltam már ilyet. 😒

Kedvenc hobbi projektemen, a világ legjobb Praegustator-ján dolgozva eljutottam a pontra, hogy van némi kód, ami működés szerű jeleket produkál, úgyhogy a verziókövetés után ideje CI-t is csinálni neki.

Gitlab CI

Mivel a projektet jelenleg a Gitlab szolgáltatásában tárolom, gondoltam ideje kipróbálni a CI szolgáltatásuk is. Elégedett vagyok a szolgáltatásukkal, egész jól dokumentált, intuitív. Nekem elég az ingyenes csomagjuk is, mivel néhány havonta pár nap pár commitot foglalkozok csak a projekttel, de amúgy sem túl drága a szolgáltatásuk. Amúgy a TravisCI által meghonosított a git repository gyökérkönyvtárában levő, a kóddal együtt verziózott CI recept alapú megközelítést alkalmazzák, ami jelenleg a legjobb módszer szeritnem a CI-ra. A vetélytársaikkal ellentétben azonban a privát repositorykra is elérhetőek a CI buildek, bőséges ingyenes beetetős build kapacitással. Ezen kívül build artifacteket is kezel a rendszer.

Összeségében a Gitlab CI-t egy kellemesen használható eszköznek találtam, bár voltak döccenők a build file tesztelése során, de ezzel együtt is ajánlott eszköz.

Mostanra mondjuk a Microsoft Azure DevOps Pipelnes is kezd felzárkózni, már az is tudja a kód mellett verziózott build recepteket, konténer alapú build környezeteket, és szintén tekintélyes mennyiségű ingyenes privát buildidős kapudrog jár a szolgáltatásaikhoz, ráadásul Windows alapú build környezetek is elérhetőek elvileg. (Ezt még nem próbáltam, de kilátásban van, hogy szükségem lesz rá. Majd beszámolok a tapasztalatokról, ha lesznek.)

A CI receptet tehát gyorsan felélesztettem, és gondoltam jó lenne egy kis code coverage a tesztekhez. Nosza, nézzük meg, mik a lehetőségek a .Net Core világában!

Teszt fedettség mérés, ahogy azt a Microsoft elképzeli

A Microsoft állítólagos legendás megújulása még gyerekcipőben jár. Még mindig a GUI nyomkodós, scriptelést VBA Excel makróban elképzelő szemlélet uralkodik sajnos például a tesztek fedettségének a mérése területén.

Megnéztem, mik a lehetőségek megmérni a kódom tesztfedését, és megdöbbenve láttam, hogy csak a Visual Studio Enterprise csomagban található a szükséges eszköz. Standalone nem érhető el, se ingyen, se pénzért. Meg kell venni a fejlesztőkörnyezetet, ami első évben 6000$, majd 2570$ évente! Nem fogom az EULA-t elolvasni, de a build gépre tuti kellene még egy licenc, ahogy ismerem őket. Nem igazán érzik, hogy mi a minimum amit manapság ingyen kell adni, ha a platformodra akarod a fejlesztőket csábítani. Viszont már lehet cli-ből használni. Miután a 20 Gigabyteos devenvet feltetted. 😩

Szerencsére a GitHub hibajegy végefelé saját ingyenes, nyílt forráskódú termékét hirdeti alternatívaként egy hozzászóló, a kiváló Coverlet-et.

Coverlet

A Coverlet ingyenes, nyílt forráskódú, és nekem épp eleget tud. Ráadásul könnyű használni, és egyből működik, minden komplikáció nélkül!

A GitHubon itt, NuGeten pedig itt lehet elérni.

Lehet parancssorból vagy msbuildből használni. Én egy pár soros kimenet feldolgozó scripttel integráltam a Gitlabos buildemhez az msbuild változatot.

Többféle elterjedt kimeneti formátumot támogat a saját json alapú kimenetén felül, hogy könnyebb legyen integrálni meglevő rendszerekkel. Én a cobertura formátumot használtam fel.

Osztály fedést, metódus fedést, sor fedést (statement coverage) és elégazás fedést (branch coverage) mér, a komplexebb MCDC fedést nem méri, viszont nyílt projekt, akinek erre van igénye, szerintem bátran felajánlhatja a közösségnek a fejlesztését 🙂.

Amennyiben a kód fedettsége egy kritikus szint alá esik, el tudja buktatni a buildet igény szerint.

Különböző kódok kizárhatóak a mérésből (pl. WCF generált kód esetén lehet értelme). Ezt lehet a parancssorból, vagy attribútuumokkal annotálás segítségével is elérni.

Összeségében nagyon jól használható eszköz. Eddigi Microsoft utilitykkel kapcsolatos élményeim alapján az a gyanúm, hogy már most jobb mint a Microsoft aranyárban mért terméke, ráadásul nuggettel telepíthető a projektbe, nem kell egy teljes fejleszői környezetet feltenni hozzá a build gépre.

Nekem nagyon tetszett, azon ritka szoftverek egyike, amit azonnal megszerettem, és a használata során sem utáltam meg, egy kicsit sem! Pont azt tudja amit akarok, és könnyen lehet használni. Ajánlom mindenkinek! 💯👌

A minap hallottam, hogy valaki azt mondta: Még be kell menjek a RÖLTEXbe. Persze tudom, hogy a RÖLTEX az varráshoz szükséges segédanyagokat árul, de honnan is jött a cég neve?

Röltex
főnév,
  1. Betűszó, a szocializmus alatt, 1950-ben alapított a vidáru-LakásTEXtil Vállalat egy kiskereskedelmi lánc, és a nevében foglalt árucikkek kereskedelmével foglalkozik.

cérna - forrás: https://pixabay.com/en/thread-yarn-color-sew-variation-3186657/

Jobban belegondolva nekem is be kellene mennem a röltexbe, elromlott a cippzár a kedvenc kabátomon.

Spartacus nyomában

Visegrád – szláv eredetű szó, jelentése: magas vár, fellegvár

Az idén eddig már kétszer sikerült túrázni eljutnom, ami még mindig fájóan kevés, de legalább több mint tavaly. Júliusban sikerült megismernem a festői szépségű Spartacus-ösvényt, aminek bejárását mindenkinek javaslom.

Könnyű túrát terveztünk, úgyhogy gépesítve terveztünk helyzeti energiát szerezni, melyet ereszkedéssel kinetikus energiává alakítva kevés fáradtsággal tudunk élményekre szert tenni. A szervezés olyan körülményesre sikeredett, hogy az eredeti bivakolás később kempingezéssé szelídült, majd miután az időjárás-jelentés okozta vaklárma okán pár hettel korábban lefújtunk egy alkalmat ekkor már a szemerkeélő eső ellenére is elindultunk, igaz csak egy egynapos kiruccanásra.

Az eredeti útvonal helyett az utolsó pillanatban döntöttünk úgy, hogy a Dobogókő - Pilisszentlászló - Visegrád utat tesszük meg. A terv szerint az útvonal Dobogókőtől a piros háromszög, majd piros kereszt úton át megy Pilisszentlászlóra, ahonnan a zöld úton át Visegrádon ér véget.

Dobogókő

A busz lassan vonszolta magát, és bár a mellettünk folyamatosan szellentő kutya a busznak nem segített, de ez az élmény egléggé belém égett, hogy egy időre ne akarjak sárga buszra szállni. A gazdáját kiválóan szórakoztatta a szituáció. Valahogy én is kibírtam a szagokat.

Dobogókőn a szívcsakra helyett egy számomra nyomasztóan kiépített hely fogadott. Ha már így alakult, akkor egy finom kávét vettünk indítónak egy szimpatikus büfénél. Egy étteremnél az udvaron vaddisznó-pörkölt készült bográcsban a hívogató tábla tanusága szerint. Ezek az illatok végre kellemesek, hívogatóak voltak.

A Dunakanyar felé néző kilátót hamar megtaláltuk. A kilátás szép volt, de a borús idő miatt itt nem láttuk még a Dunkanyart teljes pompájában. Hallhattunk azonban részleteket a transzneműek szerepéről a StarTrek világában más túrázóktól. Úgy ítéltük meg, hogy túl sok itt a városi. Inkább utunkra indultunk valami kiégett, omlásveszélyes épület mellett a piros úton.

Irány Pilisszentlászló

Az út első fél órája eseménytelen volt, miután letiltottuk a különféle szoftveres segítségek idegesítő kuruttyolásait. A kellemes csendben miután először találkoztunk más túrázókkal sikeresen eltévesztettünk egy kanyart, és letértünk az útról. Erről persze csak később értesültünk, hála a letiltott figyelmeztetéseknek, amelyek akkor is erre figyelmeztettek, amikor még a tervezett úton haladtunk 😒.

Ha már így jártunk, akkor vissza ugyan nem fordulunk! Erdészeti ösvényeken, csapásokon át tértünk vissza az útra. Ennek a szakasznak a felénél lehetett, amikor a derékig érő fűben gázolva a tüskés bokrokat félrehajtogatva mentünk egy egykor terepjáró autóknak is járható úton, és jobbfelől a botótoson túlrol az erdőből meghallottunk valamit. Valami nagyot. Nagyon nagyot. Az a mondás az itthoni vadakkal kapcsolatosan, hogy nem kell tőlük nagyon félni, mert jobban félnek tőlünk. Egy pillanatig szerintem nem állt ez az egyenlőtlenség.

A piros útra visszaérve időszerű lett az energiabevitel, úgyhogy kerestünk egy nyugodt helyet, ahol teát főzhettünk, és megebédelhettünk. Tovább indulva kipróbáltam új, olcsó ivózsákomat (Auchan sajátmárkás). A víz ihatatlan műanyag-ízű volt, a szaga is kellemetlen műanyag-szagú volt. Azóta próbáltam mindenféle javasolt praktikákat , de továbbra is olyan maradt, ahogy következő túrámon tapasztaltam. Vettem inkább egy Decathlon sajátmárkásat. Ez nem büdös, de még enm volt alkalmam kipróbálni.

Innen hamarosan elértük Pilisszentlászlót, ahol megtaláltuk a Kéktúra két pecsétjét is, valamint egy öreg Praha gyártmányú teherautót. Egy kocsma/kisbolt hibrid még szombat délután is nyitva volt, így feltöltöttük folyadéktartalékainkat, és kidobtuk az ebéd óta hurcolt szemetünket.

Mivel a késett indulás és eltéveszett út miatt itt már jelentős késében voltunk az eredeti tervekhez képest, ezért erősen bele kellett húzni. Ezen a szakszon azonban olyan látványos útban volt részünk, ami ritka az itthoni túraútvonalak közt.

Körülbelül negyed órája hagyhattuk el Szentlászlót, amikor egy táblára lettünk figyelmesek, mely látszólag a lovas útvonalon volt. Ez a Spartacus-ut fokozott nehézségére hívta fel a figyelmet. Később azonban gyanús lett, hogy mi magunk is ezen az úton járunk, és a felhívás nem a lovasoknak szólt.

Spartacus ösvény

A Spartacus-ösvény egy egykoron vadászok által használt útvonal, melyen anno Horthy-Miklós is vadászott. Az 1930-as évek környékén alakította ki a pilisi vadásztársaság. Ahogy a Spartacus névből is sejthető a kommunista diktatúra idején kapta a nevét. Az “ókor szocialista hőséről” elnevezett sportklub neve ragadt végül az úton valahogy. A természetjárók sok éven át aktívan lobbiztak a vadásztársaságnál az út turisták előtt megnyitásáért, ám erre egészen 2015-ig várni kellett.

Nem véletlen vannak kint a figyelmeztető táblák (a fotó az ösvény visegrádi végén készült), és nem véletlen nem lelkesedett a vadásztársaság a széles közönség előtti megnyitásért. Az út bár – átlagos erőnléttel könnyen letudható – néhol elég keskeny az út, van ahol csak egy cipőnyom széles, és oldalt kiadós esés majd gurulás vár az óvatlan túrázókra. A készített képeim ezt sajnos nem adják jól vissza, de azért néhányat megosztok.

Szarvas-bérc

Bár már siettünk, de mind az út egy-egy nehezebb része, mind a kilátás meg-megállásra csábított. Mészkő oszlopok, melyek akár még a római-kori erőd maradványai is lehettek, érdekes sziklák, kidőlt vagy épp lenyűgöző helyeken növekvő fák szegélyzték utunk, amikor egy hegytetőre vezető ösvényt találtunk. Mivel ezen a szakaszon a becsültnél jobban haladtunk, ezért rátértünk az ösvényre. A meredek, és a morzsalékosság miatt néhol meg-megcsúszó ösvény kicsit elbizonytalanított. A Szarvas-bérchez vezetett ez az út, ahol fennséges kilátás tárult elénk, feledtetve a sietséget, a gördülő köveket.

Tovább a Spartacus-ösvényen

Miután kigyönyörködtük magunk folytattuk az utat, abban a reményben, hogy elérjük az utolsó kompot, vagy a 8 órai buszt. Szép volt az út, de a legszebb része csak ekkor jött. Itt voltak a legmeredekebb hegyoldalak a legkeskenyebb ösvényekkel is. A képeken utitárasam, és lábdublőröm szemlélteti ezt.

A szép kilátású meredélyes szakasz után erdő következett, ahol a Jenő-kunyhó nevű épületre bukkantunk. Az épület egykori vadászház, de nyitva áll az ajta és be van rendezve. A berendezés része egy fűrész és fejsze, ami a kunyhó melletti tűzrakóhely felélesztéséhez hasznos, de egy poloskás penészes szivacsú ágy is, amit nem értek miért hagytak ott. Összeségében nyomasztó a ház belseje. Túl sok a kacat, ami miatt a kosz is. Az épületet egyébként Horthy Miklós építtette, Jenő nevű testvérének emlékét őrzi neve.

Visegrád

Egy gyors uzsonna után rohamtempóban haladtunk Visegrád felé, kis fahidakon és szép ösvényeken át. Az utolsó szakaszt már aszfalton és erőltetett menetben tettük meg. A busz azonban a menetrend előtt pár perccel érkezhetett, mivel odmenet az utolsó néhány perces egyenes úton sem láttuk elmenni, majd hiába vártunk rá percekig. Az ekkor befutó komp személyzetétől megtudtuk, hogy több komp már nem indul aznap Nagymarosra, így nem tudunk vonattal hazamenni.

Más lehetőség híján egy vendéglő udavarán egy-egy pohár bor mellett vártuk be az utolsó buszt Szendetendre felé, majd a HÉVvel visszatértünk a nátriumlámpák borostyán derengésébe.