Évbúcsúztató borítóképekkel

A szépségért szenvedni kell - névtelen frontend fejlesztő

Itt az év vége. Reményeimmel szemben nem sokat írtam az év végi pihenő időszakban, csak egy kicsit csiszoltam az oldal témáján. Immár borítóképek is vannak az írásokhoz az oldalon.

A borítóképekről

Amit szerettem volna, abból fel kellett adnom valamennyit. A képek fölé szerettem volna a címet kiírni, hasonlóan ahhoz, ahogy most van. A cím szürke doboza mögött azonban elmosódva szerettem volna megjeleníteni a képet. Mindezt reszponzívan. Van is erre egy egyelőre kísérleti fázisban lévő funkció:

backdrop-filter: blur(3px);

Sajnos ehhez nem folyamodhattam, ám találtam egy lehetséges megoldást. Valahol elrontottam menet közben, úgyhogy inkább a működő, egyszerűbb megoldást választottam, és a csicsát feladtam. Egyelőre.

Évértékelő

Milyen volt 2017? Nem rossz. Az új munkahelyen megtaláltam a helyem, érdekes kihívásokkal szembesültem, amik nagyjával meg is birkóztam magam, vagy a kollégák segítségével. Az oldalt migráltam Hugo alapokra. Újra írok, foglalkozom vele. De mi történt még?

Voltam egy futóversenyen. Kissé kiábrándító volt amikor idős, hatvanöt év körüli férfi illetve rákbeteg kisgyerek hagyott le, de végigcsináltam a szakaszom. Kezdésnek nem rossz. Lesz ez még jobb is!

Pár év kihagyás után ismét túráztam. Igaz, hogy csak kétszer és rövid kis túrák voltak még ezek, de minden újrakezdés nehéz. Jövőre felpörgetem magam, mert a várost nem bírom már!

Nem volt fenomenális a nyaralás. Talán majd jövőre. Az ingerek minőségi és mennyiségi mutatói nem vágtak egybe az igényeimmel.

A Windows Phone meghalt, és ezzel én is Androidra pártoltam. Mostanra már kiforrta magát, és elég használható.

Autót nem sikerült vennem az idén, ez a következő nagy projekt. Majd meglátjuk, sikerül-e nem nagyon elbaltázni. Egyelőre ott tartok, hogy kiszámoltam, és nekem az elektromos autók nem érik meg. Jövőre több kapacitást szánok a témára.

Kitiltottak a HackerNews-ről, mert nem értettem egyet az *echo chamber*rel. Nothing of value was lost.

Vettem egy szép karórát. Automata. Elegáns. Szeretem.

Öt éve költöztem a jelenlegi lakásomba. Mostanra kezdenek elromlani a felújított dolgok. Az olcsó akril kád kilukadt. Kipurcant a mosogatógépem: szerencse, hogy nem gyújtotta fel a lakást. Sokminden van még körülöttem, ami mostanság már bármikor elromolhat. Alig várom :S

Megnéztem a Stranger Things 2. évadját is. Elég jó lett ez is. Várom a harmadikat, hogy jövőre is legyen mit nézni a téli szünetben.

Instagram művész lettem, és már abból élek! (Nem és nem, de rákaptam a fotók ista-ízlésnek megfelelőre átfilterezgetésére. 😄)

Kissé ráuntam az olvasásra. Amikor időm van rá, akkor szellemi kapacitásom vagy türelmem nincs. Időm pedig nem túl gyakran van.

A Skype iszonyat rossz lett. Alternatívát keresve átálltam a Telegram chat alkalmazásra. Az IRC huszárok szerinti felesleges funkciók, mint szinkronizált előzmények, képek beágyazva megjelenítése és a trendy tini csetapp közötti spektrumban még épp jó helyen van, el tudom viselni, nagyjából hasznos és jópofa a legtöbb funkciója, ami pedig nem az, azt sem tolja folyton az arcomba. (Viber matricák?) Remélem az FSZB még sokáig finanszírozza az üzemeltetést, mert a fizetős matricáktól agybajt kapok.

Idén többet főztem, mint korábban, és ki-kimozdulok a komfortzónámból is a bonyolultabb fogások felé, egyelőre kudarcok nélkül. (Fontolva haladok, apró lépésekkel, hogy kitartson a nyerő sorozat)

Sajnos a kriptopénz-őrületből kimaradtam, nem nyertam nagyot rajta, és úgy vélem, hogy már késő beszállni. Ezen kívül nem is nagyon tetszik az egész, mivel nem old meg valós problémát, de ki tudja, lehet, hogy velünk marad. Pár más tuti bizniszt is kihagytam, de azért éhen nem maradok így sem. 🙂

Milyen volt tehát ez az év? Mozgalmas, de mégis egyhangú. Munkával és tanulással tele, ami azonban meghozta gyümölcsét. Eredményes, fárasztó év volt. Soha rosszabbat!

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!