… az üveghegyeken innen, de a bejelentésén sok évvel túl, hosszas hallgatáson is túl, ahol az inkumbens kartell az úr, a magyar mobiltelefon piacon a legkisebb fiú a DIGI lett a negyedik önálló mobiltelefon szolgáltató!

Ezzel a negyedik önálló mobilszolgáltatóvá vált, és remélhetőleg tartva magát agresszív árképzéséhez és tapasztalataim szerint jó minőségű szolgáltatásához végre némi versenyt hoz a legalábbis oligopol, de már-már kartell gyanús hazai mobilpiaci viszonyok közé.

Szolgáltatása egyelőre még nem ad akkora lefedettséget mint versenytársai, és még csak nyilvános tesztüzemben működik. A béta-tesztelésben minden DIGI előfizető (műholdas vagy kábeles TV vagy internet) részt vehet: az év végig ingyen kaphat legfeljebb 5 SIM kártyát előfizetése mellé, mellyel hálózaton belül ingyen, azon kívülre pedig nagyon kedvező árképzéssel telefonálhat, SMS-ezhet. Roaming nincs (még). További részleteket a DIGI oldalán, vagy például a HWSW oldalán lehet olvasni erről.

Eljött az ideje, hogy én is beszálljak az internetbe! Felkerestem egy DIGI pontot, és kértem SIM kártyát. Röviden: kipróbáltam, működik!

VoLTE támogatás

Miért érdekes a VoLTE? Mert hazánkban a DIGI az első olyan szolgáltató, aki elsősorban 4G alapú szolgáltatást célozza meg, és egyből utoléri már a piacon levő társait a VoLTE (Voice over LTE) telefonhívás támogatásával, sőt, a Vodafone-t meg is előzi ezzel! Mivel még nem teljesen kiforrott a szolgáltatás (handset oldalról se), ezért egyelőre a DIGI 2G hálózatot is üzemeltet. A tisztán 4G alapú szolgáltatás egyik fő gátja a VoLTE támogatás felemássága: hiába támogatja a DIGI hálózata, hiába támogatja az előfizető készüléke, ez nem elég, hogy a funkció működhessen. Mivel még nem zajlott le a legtöbb készülék hitelesítése, tesztelése a hálózattal, ezért a készülékek gyártói nem engedélyezték még a funkciót ezen a hálózaton. Globálisan nagyon kevés hálózat-készülék párossal van csak engedélyezve a VoLTE egyelőre. Felmerülhet a kérdés, hogy miért is? Egyszerű a válasz: a 2G és 3G alapú szolgáltatás már kiforrott és működik. A legtöbb szolgáltató és előfizető így azon keresztül tudja a hanghívásokat bonyolítani a törvényileg megkövetelt paraméterekkel. Olyan ez kicsit, mint az IPv6: bár a VoLTE szolgáltatást is úgy tervezték, hogy mindenben megfeleljen mind a piaci, mind a törvényi elvárásoknak, de mivel van már bevált előd, nem kapkodják el a tesztelését, minősítését.

Így történhetett, hogy a telefonom bár képes VoLTE hívásokra, de én nem találtam ezt sehol sem a menüben. Mit tehet ilyenkor az ember? Keres egyet az interneten! Egyből a középiskolás éveimet idéző mágikus számsorra akadtam egy Xiaomi fórumon.

*#*#86583#*#*

De mi is ez a számsor? *#*#VOLTE#*#*! Ez egy szervíz-kód, ami egy nem széles körben publikált beállítást tesz lehetővé a telefonon. A szervíz kódokat a tárcsázóban kell beütni aktiválásukhoz. Ez a kód engedélyezi a Xiaomi whitelisten nem szereplő szolgáltatók számára is a VoLTE funkciót.

Beírva a kódot egy VoLTE carrier check disabled felugró értesítést kaptam, és megjelent a HD felirat a menüsor tetején. Miért HD? A VoLTE marketingjében HD hanghívásnak is brandelik ezt a funkciót, mivel jobb tömörítési algoritmusokat használ mint elődei. Valódi előnye azonban nem ez, hanem az, hogy csomag kapcsolt, nem pedig (virtuális) áramkör-kapcsolt, így kisebb sávszélesség igényű, és az erőforrások jobb kihasználását teszi lehetővé, mint elődjei.

VoWiFi

Bár a VoLTE szolgáltatásban egyből dobogós a DIGI, de van, amiben egyenesen első! Ez pedig a VoWiFi azaz Voice over WiFi támogatás. Ez épp az, amit a neve sugall: ahol van WiFi-n elérhető internet, ott a hálózathoz azon át is tud csatlakozni a telefon. Ez ott jöhet jól, ahol rossz a lefedettség, de van vezetékes internet. A technológia természetesen akár hívás közben is észrevétlen váltást tesz lehetővé a WiFi hálózatról a mobilhálózatra. Ez nem ingyen VoIP hívás, mint pl. a Skype, hanem rendes telefonhívás, csak az átviteli közeg más.

Ezt azonban nem támogatja a telefonom (Xiaomi Mi A1). Akinek viszont modernebb Xiaomi készüléke van, az a következő szervízkóddal tudja a szolgáltató ellenőrzést letiltani:

*#*#869434#*#*

A szervízkód amúgy a *#*#VOWIFI#*#* telefonon bebillentyűzve.

Tapasztaltaim

A VoLTE engedélyezése után a hívások néhány próba alapján gyorsan felépültek, de a HD hangot nem volt módom kipróbálni, mivel az ellenoldalon nem volt VoLTE képes telefon. Óbudán a térerő kielégítő beltérben is, kültéren jó. A mobilnet nem ment először, de a szükséges beállításokat elvégezve működik. Nem egy villám, de még YouTubeozni is lehet rajta. Nagyjából pariban van (még…) a mostanra érzésem szerint lelassult (telítődő kapacitású) Telenor Hipernet szolgáltatással.

Kis kávézacc-jóslás

Meglátjuk, hogy sikerül-e a DIGI-nek jövőre további frekvenciákat szerezni az esedékes frekvencia-aukción. Ez létfontosságú számára mind a vidéki lefedettség fokozásához, mind a nagyvárosi sávszélesség növeléséhez. Amennyiben sikeresen tereli az előfizetőit a VoLTE és VoWiFi felé, például csak minimális 2G kapacitás fenntartásával, úgy a hatékonyabb technológiáknak köszönhetően versenyképessé válhat a konkurenciánál a szűkösebb kapacitásai ellenére is.

Előfizetői oldalról nézve ugyanakkor várhatóan az árazópisztoly nem lesz annyira agresszív a tesztüzem után, ha nem lesz elég frekvencia. A sok elégedetlen ügyfél szerzése és hosszú időre elidegenítése nem lehet cél, márpedig elegendő kapacitás nélkül az előfizetőkben csak az “olcsó húsnak híg a leve” benyomást tudná kelteni. Ezt elkerülendő mérsékelt árelőnyt kínálva egy jövedelmezőbb, és fokozatosan fejlődő üzletet építhet ki. Szerintem, de ez csak a személyes benyomásaimon alapul, a telekommunikációs szolgáltatások kereslet-árrugalmassága kicsi az általam megfigyelt felhasználási szokások alapján. Akinek kell valami megveszi, akinek kéne, de nem tudja megvenni, az az olcsóbból sem fog tudni annyit venni nominálisan. Szomorú, de ez azt jelenti, hogy az államnak sem érdeke a verseny élénkítése például a frekvencia aukció szabályozása által, mivel szerintem (ex-has) az adóbevétel csökkenést eredményezne, a szektor zsugorodásával járna. Épp ezek miatt csodát nem várok, de mindenképp a verseny enyhe élénkülésére számítok, ahogy a vezetékes internet szolgáltatások piacát is felrázta a DIGI berobbanása.

Az első nap alapján a szolgáltatás működőképes. Az zacc-jóslásom pedig érdekes lesz számomra visszanézni. Gondolom mellélövök, mert a buborékomon kívül sok más tényező van, amit én nem tudok, de a piackutatók nagyon is feltárták.