Számtalan alkalommal találkoztam a zóna adag kifejezéssel a kisebb adag ételek kapcsán, főként kifőzdékben. Azt tudtam, hogy mit jelent, elég furcsa kérdés, úgyhogy szerintem joggal merül fel, hogy vajon mi lehet a kifejezés eredete? Számtalan magyarázatot olvastam az interneten, leghihetőbb pedig a következő volt:

Amikor még gőzmozdonyokkal vontatták a vasúti szerelvényeket a mozdonyok üzemeltetése körülményesebb volt, mint mostanában: az utakat meg kellett szakítani szén és víz vételezésére. A mozdonyok hatótávolsága szerint (is) voltak zónák kialakítva, és az állomások infrastruktúrája is ehhez igazodott. Amíg a vonat állt a feltöltés miatt, az utasok gyakran leszálltak a szerelvényről kinyújtózni, esetleg frissítőt magukhoz venni az restiben. A vendéglátósok felismerve a helyzetet elkezdtek kis adag készételt kínálni, amit az utasoknak a megállás alatt volt elég idejük elfogyasztani. Ezek lettek a zóna-adagok.

A zóna-adagban kínált ételek egy része ma is ismerős lehet, mint a sztrapacska vagy a zúzapörkölt, de mások mára feledésbe merültek. Ki tudja például ma már, hogy mi az ájnspáner (einspanner), amit szintén kínáltak zóna-ételként? A régi idők korhelyei másnaposság ellen is javasolták fogyasztását, de minek is? Fél pár virslinek, amit pörkölt vagy lecsószafttal öntenek nyakon. A XX. század elejének volt ez például divatos étele, Krúdy műveiben többször előfordul.

Bár a gőzmozdonyok kora leáldozott már, de a zóna-adag máig itt van velünk.