Közhely, de rohan az idő. Elszáguldanak az évek, de visszatekintve valameddig még látjuk amit és akit hátrahagytunk.

A minap szóba kerültek a régi idők, a nyaralás Nagyapánál. Vicces, mert mások emlékei nyaralásukról nagyapjuknál eléggé hasonlóak voltak, amint a beszélgetésből kiderült. Séta a faluban, feladni a TOTÓt. Útközben persze a kocsmába be kell nézni, kicsit dumálni a cimborákkal. Egy kisfröccsöt kérek, meg egy golyórágó, vagy néha nyárifagyit (esetleg cigirágót) az unokáknak.

Emékszem, amikor Húsvétkor reggel a Trabant röfögve-töfögve megérkezett. Nagyapa belépett, levette szalmakalapját, elmondta a versikéjét, majd meglocsolta anyát. Mi gyerekek pedig kaptunk egy-egy 10-es szál golyórágót.

A golyórágó valahogy összekapcsolódott a fejemben vele… ezért is rohantak meg az emlékek, amikor az áruházban golyórágót találtam… Vettem is néhány szemmel, hogy érezzem a cukormázat, majd ha az állaga megfelelő, fújjam a buborékokat, de 2 perc múlva már kesernyés íze miatt repüljön a kukába. Nézegetem a golyórágókat, de nem merem megkóstolni. Mi van, ha rosszabb, mint amire emlékszem?

Vajon mi lesz a mi unokáink golyórágója? Mi lesz az, amiről a mi generációnk fog eszükbe jutni? Lesz még valami ami különleges, ami ajándék, apróság, de mégis emlékezetessé tesz napokat, aminek rituáléja van? Én azt látom, hogy az efféle dolgok, és rituálék nagyon hiányoznak a mai világból, életmódunkból. Őszintén remélem, hogy tudunk az utánunk jövőknek valami ilyet adni majd mi is.